1924 legvégén komoly urak gyűltek össze Genfben, hogy létrehozzanak egy, az egész világra kiterjedő kartellt, a Phoebust. „A kartell nem tréfált. Kemény szabályok szorították a gyártókat, és roppantul szigorú testületek ellenőrizték az ezerórás élettartam betartását” - írja Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök a Metro.hu-n megjelent cikkében.
Kilencvenedik születésnapja felé közeleg idén egy alig ismert, ám napjainkig is erősen kiható évforduló. 1924 legvégén komoly urak gyűltek össze Genfben, hogy létrehozzanak egy, az egész világra kiterjedő kartellt, a Phoebust. Nem kisebb vállalatok vezetői, mint az amerikai General Electric, a német Osram, a holland Philips vagy a részben amerikai érdekeltségű magyar Tungsram – és voltak köztük azóta már elsüllyedt kisebbek is. Egyezkedést megpecsételni jöttek össze, különös megállapodásra, az egész világot átfogó összefogásra. Földünket behálózó konspirációk persze a történelem során bőven előfordultak, ám ez lényegesen különbözött tőlük, mivel az iparban született, nem a politikában.
Némileg vissza kell lépnünk az időben, néhány évtizedet. A világításra alkalmas izzószálas eszközt ki más, mint a nagy feltaláló, Edison szabadalmaztatta 1879-ben. Szinte robbanásszerű sebességgel terjedt a használata, a fejlett világban elsősorban. De mi, magyarok is az élen jártunk, mert már a 19. század végén Újpesten megalakult az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. A cég két magyar mérnöke 1904-ben szabadalmaztatta a volfrám izzószál gyártását (a gyár neve is innen származik: az angol tungsten és a német wolfram összevonásából). A remek világítóeszköz hihetetlen sebességgel vált népszerűvé, gyártására a világban kis és nagyobb vállalatok serege terjedt, mint a gombák a bő eső után.
Hanem volt ennek a rohamos fejlődésnek egy nagy hátulütője. Meglepően hangzik talán, de túl jók voltak, csak nem akartak tönkremenni az izzók, márpedig a gyártók ontották a termékeiket. (Családunknak például még a hatvanas években is volt egy olyan, a háború előttről származó szénszálas izzója, amely működött, de már nem használtuk, mert nagy becsben tartottuk az öreget.) Kitalálták hát az okos urak, tenni kell valamit, hogy lerövidítsék termékeik életét, mert így sorra tönkremennek. A napistenről elnevezett kartell ezt a célt szolgálta. Addig a legjobb mérnökfejek azon igyekeztek, hogy minél használhatóbb lámpákat fejlesszenek ki, most megfordult a helyzet. Megállapodtak a kartell vezetői, hogy legyenek ugyan az izzók minél jobb minőségűek, egyre hatékonyabbak a gyártás szempontjából és a fényességük is növekedjék, de… az élettartamuk legfeljebb ezer üzemóra lehet! Ráadásul nemcsak a helyiségek világítására szolgálók életét kell ekkorára zsugorítani, hanem a már egyre jobban terjedő kerékpár-, autó- és közlekedési lámpákét is. A kézi, elemes lámpáknál meg előírták, hogy legfeljebb három elemcserét bírjanak. Sőt, később ezt kettőre redukálták.
A kartell nem tréfált. Kemény szabályok szorították a gyártókat, és roppantul szigorú testületek ellenőrizték az ezerórás élettartam betartását. Nem is volt egyszerű a fejlesztők dolga, hogy „visszafelé” igyekezzenek a haladás útján. Megoldották, és bár a kartell a harmincas években felbomlott, mai napig élnek – nyíltan vagy csak suttyomban – ezek a korlátozások.
Most meg már minek, hiszen az izzólámpákat kiszorították a kompakt fénycsövek meg a fénykibocsátó diódák, a LED-ek. Bár ezek sem maguktól halnak ki nálunk, hanem az Európai Unió szigorú döntésére.Mi van a mostani döntések mögött? Nos, néhány évtized múlva majd ezt is pontosan megtudjuk…
(Metro.hu - Szentgyörgyi Zsuzsa, villamosmérnök)
