Friss hírek

Archívum

580 millióból tervezik meg, hogy Velence legyen Budapesten

580 millióból tervezik meg, hogy Velence legyen Budapesten

Hírfigyelő 19-05-24 292

Nem olcsón kötött szerződést a Fürjes Balázs vezette kiemelt állami projektekért felelős szerv egy osztrák építész konzorciummal, hogy újjáálmodják a Csepel-sziget északi csücskét és a szemközti pesti partot. Kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) április végén aláírta a szerződést az Észak-Csepelre és Dél-Pestre tervezett új városközpont beépítési javaslatának elkészítésére a korábbi tervpályázaton győztes osztrák cégekkel.

és a Besch und Partner nettó 580 millió forintért vázolhatja fel, mi legyen az eredménye a Budapest Déli Városkapu Fejlesztés névre keresztelt projektnek.

A közvetlen előzmények még 2015 októberéig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg az a kormányrendelet, amely alapján 2018 közepén tervpályázati eljárás indult a fejlesztés megvalósítása érdekében. Ennek decemberre lett meg az eredménye, a két osztrák cég bruttó 90 ezer euró díjazásban részesült, de emellett a KKBK más pályázók munkáit is megvásárolta.

Ezek után már csak formalitás volt a két osztrák cég győzelmének kihirdetése. Az 580 millió forintért a vállalkozás szakembereinek először is a KKBK iránymutatásai alapján át kell dolgozniuk, tovább kell tervezniük a leadott munkájukat. Ezt követően vizsgálati dokumentációt és bírálati mestertervet kell készíteniük, majd a KKBK észrevételei alapján véglegesíteni kell a fejlesztés mestertervét. Magyarul azt, hol mit kell építeni.

Olvass tovább: g7.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van