Friss hírek

Archívum

53 milliárdból fejleszt a Lego Nyíregyházán

53 milliárdból fejleszt a Lego Nyíregyházán

Hírfigyelő 21-06-21 871

A Lego állami támogatással 53 milliárd forintból bővíti a nyíregyházi üzemét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Lego Manufacturing Kft. beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter közölte, hogy a fejlesztés 250 új munkahelyet hoz létre a nyírségi megyeszékhelyen, így azt a kormány 5,85 milliárd forinttal támogatja. Értéke alapján a Lego beruházása a harmadik legjelentősebb az ideiek közül, és a dán vállalatcsoport a második legjelentősebb üzemét építi ki Nyíregyházán.

A Lego csoport alelnöke a befektetést azzal indokolta, hogy a vállalatcsoport a válság ellenére is több mint 20 százalékkal növelte a forgalmát tavaly. Jesper Hassellund Mikkelsen hozzátette, hogy a nyíregyházi gyár a 2014-es megnyitás óta lépésről lépésre fejlődött, és most eljuthatott oda, hogy a fröccsöntő kapacitása 50 százalékkal, a csomagolási kapacitása pedig 30 százalékkal nő. A nyíregyházi építkezés 2023-ban ér véget, a gyár területe több mint 70 ezer négyzetméterrel bővül.

A világhírű dán építőjáték-gyártó magyarországi cége 2008-ban jött létre. Nyilvános beszámolója szerint a Lego Manufacturing Kft. forgalma 2019-ben meghaladta a 37,5 milliárd forintot, 2020-ban pedig megközelítette a 47 milliárd forintot. Mindkét évben túlnyomórészt export értékesítésből származott a bevétel. A nyereség tavalyelőtt meghaladta az 1 milliárd forintot, tavaly megközelítette az 1,5 milliárd forintot.


(Forrás: mfor.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van