Friss hírek

Archívum

23 milliárd forintot fizethet a magyar állam a Sodexónak

23 milliárd forintot fizethet a magyar állam a Sodexónak

Hírfigyelő 19-02-06 508

Első fokon döntés született a magyar állam elleni egyik utalványos perben, Magyarországnak 73 millió eurót plusz kamatokat kell fizetnie a Sodexónak – írja a Reuters. Nem fognak megszűnni az állami utalványok, de versenyezniük kell majd a piacon a konkurenciával. A korábban kiszorított cégek kártérítésért perelhetnek, és az unió is róhat még ki pénzbüntetést, ha tovább makacskodik a kormány.

Az elmarasztaló ítéletet a Világbank mellett működő választott bíróság, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID) hozta meg. A Sodexo azért ment perre a magyar állammal, mert 2012-ben egy később az uniós joggal is ellentétesnek bizonyult akcióval kiszorították a hazai cafeteriapiacról – a többi külföldi utalványos céggel együtt –, hogy helyet csináljanak az Erzsébet-utalványnak és a Szép-kártyának. 

A francia Cheque Déjeuner az Edenreddel (ez a cég forgalmazta a a Ticket Restaurant utalványokat) és a Sodexóval együtt fordult az ICSID-hez a diszkrimináció miatt. Az Edenred ügyében már 2016-ban döntött is a testület, több mint 7 milliárd forint kártérítésre kötelezte a magyar államot.

 A ICSID január 28-i döntésével összesen 73 millió euró (nagyjából 23 milliárd forint) kártérítést ítélt meg a Sodexónak, a magyar államnak 120 napja van fellebbezni a döntés ellen. 

Az állam eddig 10 milliárd forintot bukott az utalványos cégek kiebrudalásán, de ha minden pert elbukik jogerősen, ez felmehet akár 30-40 milliárd forintig.

(Forrás: index.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van