Friss hírek

Archívum

2015 tavaszán nyílhat az Alba Medical Hotel

Hírfigyelő 14-05-27 839

2015 tavaszára tervezik az Alba Medical Hotel megnyitását. A Székesfehérvár belvárosában a csónakázó tó partján található négy csillagos egészségturisztikai hotel fejlesztéséhez az Európai Unió és a Magyar Állam az Új Széchenyi Terv keretében közel 1 milliárd forint támogatást nyújt - tudta meg az OGH Hírügynökség.


Az Alba Medical Hotel helyszíni bemutatása során (2014 április végén) a résztvevők aláírták a zárógerendát, amit aztán daru emelt a helyére. Majd az ezt követő bejáráson a látogatók megismerhették a leendő szálloda funkcionális területeit és megcsodálhatták a felső szintekről élvezhető panorámát. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere úgy nyilatkozott „Az egykori Vidámpark területének rendezése régi adósságunk volt. Az itt kialakítandó Koronás Park célja, hogy Székesfehérvár történelmét egy olyan parkon keresztül ismertesse meg a látogatókkal, amely a tanult információt kézzel foghatóvá, megtapasztalhatóvá és elérhetővé teszi. A fehérváriak és az idelátogató turisták számára zöldövezetben biztosít pihenési lehetőséget, miközben a város történelmével és kulturális értékeivel is megismerkedhetnek. Ezt jól kiegészíti az Alba Medical Hotel, amely szintén látogatókat vonz szolgáltatásaival a városba és bővíti az igen szűkös fehérvári szálláskínálatot. Külön öröm, hogy a fejlesztés révén egy egészségturisztikai központ valósul meg, hiszen az Önkormányzat maga is sokat tesz a megelőzésért és az egészséges életmód népszerűsítéséért.”

A szálloda építkezése a tervek szerint halad és 2015 tavaszán megnyílik a nagyközönség előtt. Az Alba Medical Hotel Székesfehérvár belvárosában a négycsillagos szállodák színvonalával várja majd az egészségügyi - turisztikai és üzleti céllal érkező külföldi és hazai vendégeket. A szállodai és gyógyászati szolgáltatásokon túl a hotel kiegészítő konferencia, vendéglátó és programszervező funkciót is ellát majd.

(Medius Tours - OGH)

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van