Friss hírek

Archívum

150 éves a Vigadó

Hírfigyelő 15-01-12 495

150 éves történelme során ötször is megsemmisült, ma összművészeti központ: ez a Pesti Vigadó.  A Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, melyre a "150 éves a Vigadó" című programsorozattal készülnek.

A portfolio.hu összeállításában megemlékezik arról, hogy a többfunkciós alkalmazhatóság már az intézmény első éveiben nagy előnyt jelentett - rövid időn belül a kor legsikeresebb nemzetközi zeneszerzői is felléptek a Díszteremben. A ma is összművészeti központként működő Vigadóban, Európában egyedüliként hat művészeti ág egy napon, egy időben lehet jelen. Az épületben a történelmi terek mellett rendelkezésre állnak azok a produkciós helyszínek - konferenciaterem, koncertterem, kiállító helyiségek, könyvtár, Kamaraszínház terem - is, amelyeknek köszönhetően a műemléki helyreállítás után, a Vigadó újra beléphetett a főváros és az ország legfontosabb kulturális színterei közé.

Ahogyan 1865-ben egy hónapon keresztül ünnepelték a megnyitást, úgy erre emlékezve, idén a Magyar Művészeti Akadémia is ezen időszakban készül az átadás kerek évfordulójának megünneplésére, számos érdekes programmal, melyek listája ezen a linken érhető el.

(Esemény Menedzser  - portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó