Friss hírek

Archívum

15 éven belül megszűnhetnek a bankszámlák?

15 éven belül megszűnhetnek a bankszámlák?

Hírfigyelő 18-03-26 425

bankA Deutsche Bank egyik vezetője, Marcus Schenck úgy véli, hogy a ma ismert bankszámlák meg fognak szűnni, akár már öt éven belül. Schenck, aki a vállalati és befektetési banki tevékenység vezetője a német pénzintézetnél, a Bloomberg Európai Tőkepiaci Fórumán elmondta, hogy a közelmúltbeli kínai utazása nyitotta fel a szemét, hogy a lakossági bankrendszer már megérett az új technológiák befogadására.

Van egy tézis, miszerint öt, tíz, tizenöt, vagy húsz éven belül a bankszámlák eltűnnek, és a helyüket más veszi át" – nyilatkozta Marcus Schenck a fórumon. Majd hozzátette, hogy a pénzügyi cégeknek figyelemmel kell kísérniük a változásokat.

Schenck érvelése az egyedi pénztárcák létrehozására vonatkozik a kriptovaluták számára – ennek használatával az emberek digitálisan tárolhatják pénzüket, anélkül, hogy szükség lenne egy harmadik félre, például egy bankra.

A bitcoinhoz és a többi kriptovalutához használt pénztárcák már elterjedtek, és a használatuk a jövőben gyorsuló ütemben növekedhet, mivel egyre szélesebb körben használják őket.

„A technológia hatással van a különböző üzleti vállalkozásokra. Úgy gondolom, hogy a kódolás ugyanolyan fontos lesz, mint az angol nyelv ismerete" – tette hozzá Schenck.

A bankok magatartásának megváltoztatása mellett a pénzügyi ágazat technológiai fejlődése is megváltozik, ezáltal a pénzügyi szektorban dolgozni kívánó embereknek más készségeket kell elsajátítaniuk. A tevékenységek túlnyomó része ma már elektronikusan történik, és nincs messze az az időszak, mikor nem lesz szükség emberekre a működtetéséhez – magyarázta Schenck.

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van