2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Archívum

A MÁV és a MÁV-START cégek kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által a megkezdett határozatlan idejû sztrájk…
A cégek saját hálózatukból kilépve már egymás között is használhatják a Cisco TelePresence virtuális tárgyalót.A Cisco TelePresence megjelenésének első évfordulóján a Cisco bejelentette hogy a…
A Vám és Pénzügyőrség (VPOP) majdnem 650 millió forintos adócsalást derített fel, az akcióban lefoglaltak közel 800 kilogramm arany- és ezüstékszert, valamint 25 millió forint…
Számítógép által generált árucikkek hódítják meg a világot, az emberek egyre több kézzelfogható, valódi pénzt - bár ajándékonként csupán keveset - áldoznak nem kézzelfogható dolgokra.…
Egymilliárd forintot költenek jövőre a NATO védelmi minisztereinek kétnapos budapesti tanácskozására a honvédelmi tárca költségvetéséből. A rendezvényt a szaktárca tervei szerint a HM tulajdonában álló…
Németországban 43 ezer munkahely vár betöltésre az információ technológia területén - közölte szerdán az ágazat szakmai szövetségének (BITKOM) elnöke arra a felmérésre hivatkozva, amelyet 600…
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center 2007 novemberben is megjelentette toplistáját a november hónap során legfertőzöbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról. A…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője