2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina

Archívum

Egyedül Magyarország és Románia gazdasági növekedése gyorsulhat az idén 2007-hez képest az Európai Unió új, kelet- és közép-európai tagországai közül, ugyanakkor Magyarország - Észtországgal és…
A legtöbb pénzt az ésszerûtlen számítógép-beszerzéseknél pazarolják el a cégek. Felesleges százezreket lehet költeni számítógép-vásárlásra, ha nem tervezik meg ésszerûen a beruházást - az Üzlet&Siker…
A Wallis Csoport Az Év Menedzsmentje díjjal jutalmazta a Sixt Magyarország vezetőségének 2007-es teljesítményét. A csoport autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó tagját tavaly már nemzetközi…
Nehéz bekerülni a nagy állami cégek közbeszerzési listáira. A pályázatokat gyakran teljesíthetetlen feltételekkel írják ki, a vállalkozók azonban nem szívesen panaszkodnak, mert félnek, hogy legközelebb…
A Forbes amerikai üzleti magazin 2008-as listáján, melyben a világ 121 országát sorolták mennyire jók ott az üzleti tevékenység feltételei - a 2007-es körülmények között,…
Az olasz UniCredit bank kilencezer munkahely megszüntetését tervezi Nyugat-Európában, ami az alkalmazottai öt százalékát érinti, egyidejûleg súlypontáthelyezést hajt végre Közép-és Kelet-Európa felé, mellyel több mint…
Ma lehet utoljára dobozos változatban megvásárolni a Microsoft Windows XP operációs rendszerét, amelyet világszerte több mint egymilliárd gépen futtatnak. A szóban forgó szoftverrel előtelepített számítógépeket…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

More details
Dobozok a rivaldafényben

Dobozok a rivaldafényben

More details
Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

Munkahelyek után költözünk: Kelet-Nyugat tengelyen mozog a magyar munkaerő

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details
A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

A közép- és kelet-európai gazdaságok lehetőséget látnak az EU–USA kereskedelmi megállapodásban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője