Egyre több magáncélra használt megfigyelési eszközt lehet beszerezni hazánkban. Persze legálisnak nem mondható. A nyugat-európai lehallgatási botrányok ismét ráirányították a figyelmet a magánszféra totális átláthatóságának…
Az üzleti angyal finanszírozási kultúra ma már nem teljesen ismeretlen Magyarországon - mondta a Napinak Makra Zsolt, az Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat vezetője. Véleménye…
A kereskedelmi törvény június végi módosítása nyomán 2009. október elsejétől egyszerûsödik az üzletnyitás, így például nem kötik mûködési engedéllyel rendelkező üzlethez a kereskedelmi tevékenységet, hanem…
Azoknak, akik az árupiacokon kereskednek, jelenleg árgus szemekkel kell figyelniük az időjárás-jelentéseket. Amerikában ugyanis a hurrikánszezon nagyban kihathat egyebek mellett az olaj és a narancslépiacra…
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) éveken át félrevezette a washingtoni kongresszust, jelentős tényeket hallgatott el a törvényhozás elől - a csütörtöki amerikai lapok szerint…
2050-re megvalósítjuk a tiszta és fenntartható energiagyártást, véli Peter Schwartz, a Global Business Network elnöke. Véleménye szerint a világról ekkorra lehámlik a szegénység, az oktatás…
Bár az egy négyzetméterre jutó forgalmuk csökkent, a nagy kereskedőláncok a válságban is sorra nyitják az üzleteket. A keresletcsökkenést leginkább megérző elektronikai hálózatok is fejlesztenek.…