A Biotest (németországi gyógyszergyártó cég) leányvállalataként évek óta sikeresen működő Plazmaszolgálat Kft. második plazmaferezis állomását nyitja meg Budapesten. „A bérleti megállapodás keretében 752 négyzetméter irodahelyiséget…
Könnyebb hozzáférés a bizonyítékokhoz, rugalmasabb elévülési szabályok, a károkozó bizonyítási terhe – e fontos változtatásokkal könnyíti meg az árkartellező, erőfölénnyel visszaélő cégek áldozatainak kártérítését az…
Immáron 20 éve, hogy a Blachere Illumination bevezette a piacra a "joylight" fényfüggönyt, mely megkerülhetetlen világítási termékké vált homlokzatokon, utak felett, fákon. Felhasználása multifunkcionális, így…
A műszaki teljesítmény nem hiten alapul, hanem mérhető. Több mint 650 millió forintos kutatás-fejlesztés illetve két és fél éves piaci előkészítés után 2013 harmadik negyedévétől…
Az angol tervezőiroda által megálmodott díszvilágítási koncepció komoly feladat elé állította 2009-ben a generálkivitelező Gordiusz Zrt-t. A látványelemek, a műszaki megbízhatóság, megfelelő fény-mennyiség mind-mind olyan…
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) egyötöde már szenvedett el versenyhátrányt az adataikkal való visszaélés miatt - közölte a Fellowes cég a megrendelésére készített felmérés…
Ma már az emberek mindenből luxuskérdést csinálnak, nem csoda, hogy a parkolásból is. Egy átlagember a városi nyüzsgésben sokáig keres olyan parkolót, ahol nem kell…