2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

A Senate Intelligence Committee (hírszerzési bizottság) legutóbbi meghallgatásán az FBI, a CIA és az NSA elnöke is javasolta, hogy lehetőség szerint az amerikai állampolgárok kerüljék…
A világ ötszáz leggazdagabb emberének együttes vagyona, elsősorban a részvényárfolyamok emelkedésének köszönhetően, 1000 milliárd dollárral nőtt 2017-ben. Miközben a milliárdosok tovább gazdagodnak, a fizetések stagnálnak,…
Szinte egyáltalán nincsenek újépítésű projektek a külső pesti kerületekben, annak ellenére, hogy XVIII. vagy a XIX. kerület népszerűségét tekintve a budapesti középmezőnyben található. Ezért, ha…
A Menedzserek Országos Szövetsége február 17-én, immár XXIV. alkalommal rendezte meg hagyományos Menedzser Bál és Díjátadó Gáláját a Corinthia Hotel Budapest báltermében. Idén három kategóriában…
Az Ecommerce Expo a legnagyobb e-kereskedelmi rendezvény Magyarországon, több mint 2000 résztvevővel. Több mint 50 elismert szakértő osztja majd meg tapasztalatait, az aktuális trendeket. Többek…
A cégbíróság tavaly 12 184 magánszemélyt tiltott el a cégvezetéstől, az érintettek a következő 5 évben nem tölthetnek be cégvezetési, cégképviselői jogköröket és többségi tulajdonosi…
Új tanácsadóval bővült a Colliers International Magyarország, Valálik Erika 2018 februárjától erősíti az ingatlan tanácsadó cég ipari ingatlanokkal foglalkozó üzletágát. Erika 14 éves tapasztalattal rendelkezik,…

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

More details
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

More details
QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

More details
Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

More details
Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

More details
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

More details
Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője