2025. december 23., kedd - Viktória

Archívum

A British Airways (BA) hozzávetőleg 380 ezer utasának banki adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban. A brit nemzeti légitársaságként számon tartott cég vezérigazgatója pénteken…
Jövőre mintegy 4000 milliárd forintot szán a kormány fejlesztések finanszírozására, egyebek mellett a versenyképesség javítása érdekében – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter, Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft.…
A ZF újabb beruházása világosan mutatja, hogy a világ legnagyobb, legversenyképesebb és leggyorsabban fejlődő vállalatai úgy tekintenek Magyarországra, mint ahová érdemes befektetni – jelentette ki Szijjártó…
Kevés olyan techvállalat van, amely akkora hatással volt a korunkra, mint a Google. A vállalat, amely keresőmotorjával vált népszerűvé, mára nyolc különálló termékkel rendelkezik, amelyeket…
A várakozások szerint az USA növekedési üteme le fogja hagyni Kínáét. Legalábbis az OECD ezt állítja egy friss tanulmányában, amely 2060-ig próbál előre tekinteni a…
A határozott idejű szerződéseknek köszönhetően az irodapiac ciklikusságát lassabban érzékelik a bérlők. Mivel az utóbbi 10 évben jelentős változások történtek a gazdaságban, ennek irodapiaci hatásai…
A EuroSkills Budapest 2018 versenyen kiemelkedően ügyes fiatal szakemberek mérik össze tudásukat és képességeiket Európa számos országából. A verseny tíz éves történetében ez az első…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője