2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Idén tizedik alkalommal adták át a Business Excellence díjat az üzleti turizmus legjobb szolgáltatóinak. A nem mindennapi körülmények között megrendezett díjkiosztó gálán a zalacsányi Zala…
A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat, ami éves összevetésben a koronavírus-járvány negatív hatása ellenére is csupán 3-5 százalékos csökkenést jelent,…
A Városligeti Építési Szabályzat változtatásait annak ellenére fogadták el, hogy már ismert volt, egy kedden közzétett kormányrendelet hatályba lépése után a főváros nem módosíthatja a…
Brian Grazert, a világ egyik legsikeresebb és legismertebb filmproducerét megkérdezték, mi a sikerének titka. Azt felelte: „Nagyon egyszerű! Végtelenül kíváncsi vagyok és remekül építek kapcsolatokat.”
A koronavírus-járvány nyomában bizonyos szakmák poziciók, ha ideiglenesen is, de háttérbe szorultak, mások azonban felértékelődtek, és elmondható, hogy nagyobb szükség van rájuk, mint valaha. A…
A Lenovo bejelentette, hogy 2021 tavaszán saját gyártóüzemet indít Magyarországon. Az üllői üzemben a márka termékportfóliójából elsősorban az asztali számítógépekre, grafikus munkaállomásokra és adatközponti termékek…
Noha a járvány súlyos csapást mért a hazai idegenforgalmi-szektorra, az üzleti modell megújításával életbentartható egy szálloda. A nyáron megnyílt Aria Hotel Budapest tetőbárjában, a High Note…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője