Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is…
A Mol Zalai Finomítójában elkészült új üzem évi 20 ezer tonna gumibitumen előállítására lesz képes. Ebből a mennyiségből 200 kilométer 2x1 sávos főutat lehet építeni…
A 26 ezer négyzetméteres csarnokban évente mintegy kétmillió alkatrészt gyártanak majd. Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez…
November 7-én kerül sor az idei második, összességében 6. Superfight Series-re a Madárfészek Akadémián. A Prémium Média & Sport Management által támogatott eseményen hazai harcosok…
2020 harmadik negyedévében nem adtak át új logisztikai létesítményt, így a teljes állomány a negyedév végén 2 351 110 négyzetméter volt. A harmadik negyedévben a…
Kemény vetélytársa akadt a magyarországi lakberendezési piac két vezető bolthálózatának, az IKEA-nak és a JYSK-nek idén ősszel. Már több mint egy éve röppent fel a…
Magyarországon gyakorlatilag minden cégnek kötelező tűz- és munkavédelmi eszközökkel rendelkeznie, a jogszabály ugyanakkor azt is kimondja, milyen gyakran kell azokat felülvizsgálni, karbantartani.