Friss hírek

Versenypiaci hírek

Újabb tevékenységgel hagy fel a Magyar Posta

Újabb tevékenységgel hagy fel a Magyar Posta

Hírfigyelő 21-03-11 633

A Magyar Posta Zrt. kivezeti szolgáltatási portfóliójából 2021. júliustól a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is.

A bejelentés szerint a Magyar Posta részesedése ezen a piacon becslések szerint mintegy 25 százalékos, és ezzel a második legnagyobb szereplő.

Az állami társaság szerint az internethasználat terjedésével párhuzamosan a címezetlen reklámkiadványok piaca is zsugorodik, a posta által kézbesített kiadványok száma tavaly egyharmaddal volt kevesebb, mint 2019-ben, a nyomott árak miatt pedig a tevékenységhez kapcsolódó költségek rendre meghaladták a bevételt. A döntésről a vállalat márciusban értesíti minden partnerét - idézte a cég közleményét az MTI.

Főbb tevékenységei fejlesztése mellett néhány szolgáltatását már racionalizálta a posta, így például a kisebb postákon megszüntették a kereskedelmi termékek árusítását, illetve a hírlap eladásokat. Szintén gazdaságossági indokok miatt a cég július elsejétől kivonul az országos napilap kézbesítési piacról, csak a hetilapok, magazinok, színeslapok feldolgozását, terjesztését és kézbesítését tartja fenn. Ebbe a sorba illeszkedik a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének megszüntetése is.

A Magyar Posta Zrt. vezetése 2019-ben hirdette meg modernizációs programját, amelynek egyik első lépéseként átláthatóbb, egyszerűbb termékstruktúrát alakított ki a levéltermékeknél, bevezette a könyvelt levélküldemények nyomkövetését, és országosan kiterjesztette az elektronikus kézbesítési rendszert. A vállalat 2019 második felében indította el az egyik legnagyobb mértékű beruházását az MPL+ logisztikai fejlesztési programot, 2020-ban pedig megújította a Díjnettel közös iCsekk applikációját, és megépítette az ország addig legnagyobb logisztikai depóját Fóton.

A cég továbbra is elkötelezett a hagyományos szolgáltatásainak fenntartásában és fejlesztésében, idén kiemelten koncentrál a csomaglogisztikai üzletágban tervezett beruházásokra - olvasható a közleményben.

 

(Forrás: www.napi.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát