Friss hírek

Versenypiaci hírek

Új magyar légitársaság született, de nem akar a Malév lenni

Új magyar légitársaság született, de nem akar a Malév lenni

Hírfigyelő 22-09-04 1527

A Sólyom Airways rossz emlékű próbálkozása óta reflexszerű hitetlenkedés övezi a légiközlekedési piacra frissen belépő hazai szereplőket. Az Aeroexpress Regional viszont valójában egy három évtizedes múlttal büszkélkedő, évek óta Finnországban közszolgáltatást végző magyar légitársaság új brandje. A cég résztulajdonosa, Somogyi-Tóth Dániel azt is elmondta a VG-nek, hogy tárgyalnak az állammal arról, hogyan építhető fel európai példák alapján a magyar regionális repülés.

Az Aeroexpress Regional mögött az Aeroexpress Légiforgalmi Zrt. áll, amelynek alapító tulajdonosa a BASe Airlines Zrt. Utóbbi is teljes egészében magyar érdekeltség, még 1991-ben alapították. Központi bázisa a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér,  a gépei pedig az elmúlt 17 év alatt több mint 23 ezer órát töltöttek a levegőben és megközelítőleg 27 ezer leszállást hajtottak végre eseménymentesen. Az Ármai Zoltán fémjelezte társaság annak idején a Malév regionális járatainak üzemeltetésében is részt vett‚ valamint olasz‚ horvát‚ dán és spanyol turisztikai és közszolgáltatási feladatokat is ellátott. Hosszú évek óta Finnországban teljesít menetrend szerinti járatokat, a finn állam megrendelésére.

Az Aeroexpress csoportot Somogyi-Tóth Dániel hozta létre‚ aki egyfelől a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum vezetője, másfelől karmesterként‚ orgonaművészként is ismerős lehet a neve. Egy évtizede Debrecen város fő-zeneigazgatója. A repülés szó szerint a vérében van, hiszen édesapja, Somogyi-Tóth Gábor a Budapest Airport Zrt. (BUD) elődjének, az LRI-nek volt a forgalmi igazgatója, majd megbízott vezérigazgatója. A BUD megalakulásától, tehát 2002-től 2010-ig a társaság napi működéséért felelős igazgatói feladatot látta el, majd a Malév 2012-es csődjéig vezérigazgatói tanácsadói pozíciót töltött be. Kulcsszerepet játszott 2. terminál (2A) megépítésében, de nem ez az egyetlen hozzá köthető légikikötő: Dohában, a német légiforgalmi irányítás, a DFS alkalmazásában az új repülőtér, a Hamad International üzembehelyezésénél volt vezető tanácsadó.

A teljes cikk a vg.hu oldalán olvasható >>

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?