Friss hírek

Versenypiaci hírek

Új főtitkár vezeti a Magyar Lízingszövetséget

Új főtitkár vezeti a Magyar Lízingszövetséget

Hírfigyelő 22-05-26 1119

Kőszegi Lászlót választotta főtitkárnak a Magyar Lízingszövetség elnöksége - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az új vezető Tóth Zoltántól vette át a főtitkári feladatokat. Kőszegi László a közlemény szerint 20 éves lízingtapasztalattal és széleskörű vezetői gyakorlattal rendelkezik, az érdekképviseletben az elnökség tagjaként dolgozott mostanáig. Hozzátették, hogy a főtitkár szerint rugalmasan kell reagálniuk a változásokra, mert a világszintű kihívások nem kerülik el a lízingszakmát sem, de vannak megoldásaik a válságok áthidalására.

Kőszegi László üdvözölte, hogy állami kezdeményezésekbe, így többek között a jegybank Növekedési hitelprogramjába vagy a Széchenyi Kártya programjaiba is bekerülhetett a lízing - áll a közleményben.

Saját tevékenységükből kiemelte a fenntarthatósági kezdeményezéseket, hangsúlyozva, hogy maguk a lízingcégek is segíthetnek, ha elektromos autók vásárlását, vagy felújítások finanszírozásával a hosszabb használhatóságot támogatják.

A főtitkár internetes ismertetők kidolgozását ígérte oktatási intézmények és vállalkozások számára, továbbá fontosnak nevezte a nemzetközi kapcsolatok erősítését.

Kőszegi László szerint más országokban olyan lízingtermékek is egyre népszerűbbek, amelyek Magyarországon még kevésbé ismertek, így ezeknek is helyet kell kapniuk az érdekképviseletben, akárcsak a fiatalabb nemzedékhez tartozó szakembereknek. Változni kell a lízingszakma szemléletének is, hiszen ma már nem feltétlen a tulajdonszerzés, hanem a használat vagy célok elérése a legfőbb elvárás.

A Magyar Lízingszövetség 36 tagvállalata csaknem félmillió magánszemély és 200 ezer vállalkozás autóit, ingatlanjait, eszközeit finanszírozza több mint 1300 milliárd forint értékben - olvasható a honlapjukon.
 
I Forrás: webradio.hu
Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.