Friss hírek

Versenypiaci hírek

Sorra zárnak be a legendás éttermek: mégis, mi folyik a vidéki Magyarországon?

Sorra zárnak be a legendás éttermek: mégis, mi folyik a vidéki Magyarországon?

Hírfigyelő 22-08-23 767

Vidéken, például Szombathelyen és Sopronban nem egy kultikusnak számító belvárosi vendéglátóhely zárt be mostanában, vagy kínálják eladásra. Országos tendencia ez? Hogyan alakult a szezon a hazai vendéglátásban? Hogyan tudnak megküzdeni az éttermek egyrészt a munkaerőhiánnyal, másrészt az őrületes inflációval? - Többek között erről is kérdeztük a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnökét, Kovács Lászlót.

A pandémia ellenére a vendéglátóhelyek többsége sokáig tartotta magát, bízva abban, hogy a járvány elmúltával újrakezdheti, így kezdetben jelentős üzletszám-csökkenésre nem került sor. Mára azonban az 51 ezer üzletből mintegy 3400 vendéglátó egységgel – 1400 étteremmel, vagyis meleg konyhás üzlettel és körülbelül 2 ezer szórakozóhellyel, illetve italárusító üzlettel – lett kevesebb a 2019-es évhez képest - közölte a HelloVidékkel a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt még újabb bezárásokra is számítani lehet.

Augusztus huszadikával még egy erősebb hétvége következhet, aztán lassan vége a nyári turisztikai szezonnak is. De hogyan tovább? Milyen ősz-re- télre számítanak a vidéki vendéglátósok? A megemelkedett rezsi, a munkaerőhiány, a növekvő munkabér-igény a vidéki vendéglátós szektort mennyiben érinthetik? - Többek között erről is kérdeztük a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnökét.

A teljes cikk: Sorra zárnak be a legendás éttermek: mégis, mi folyik a vidéki Magyarországon?

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?