Friss hírek

Versenypiaci hírek

Sok dolga volt a GVH-nak a kartellekkel tavaly

Sok dolga volt a GVH-nak a kartellekkel tavaly

Hírfigyelő 22-01-28 632

A versenyhatóság 2021-ben az előző évinél csaknem 25 százalékkal több, 51 versenyfelügyeleti eljárást indított, melyekben 124 vállalkozással szemben kezdődött vizsgálat. Az elmúlt év hatósági munkájából kiemelkedtek a kartellekkel szembeni fellépések, az építőiparral kapcsolatos elemzések és beavatkozások, valamint a magyar emberek érdekében a Covid-19 járvánnyal összefüggő visszaélések feltárása - derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi évet összegző gyorsjelentéséből.

A hatóság versenytanácsa tavaly 38 döntéséből 28 esetben állapított meg jogsértést, ezekben 62 vállalkozással szemben szabott ki bírságot, a GVH történetében rekordot jelentő 18,2 milliárd forint összegben.

A bírságösszeg közel 90 százalékát, 16,3 milliárd forintot a legsúlyosabb versenyjogi jogsértések, tiltott versenykorlátozó magatartások és kartellek miatt szabták ki. Ezzel a versenyt védő teljesítményével Magyarország tavaly az első lett a Visegrádi Együttműködés tagállamai között. Jelenleg is 21 ügyben dolgoznak a versenykorlátozó magatartások feltárásán, melyek kiemelt részét képezik a versenyfelügyeleti munkának.

A GVH tavaly 22 fogyasztóvédelmi ügyet zárt le, ezek felében, 11 eljárásban 1,932 milliárd forint bírságot szabott ki jogsértő vállalkozásokkal szemben. Az új eljárások indítása mellett a versenyhatóság nagy figyelmet fordít arra is a jelentés szerint, hogy a vállalkozások betartották-e azokat a kötelezettségeket, amelyeket korábbi években hozott határozataiban előírt a hatóság számukra. Ilyen kötelezettségek lehetnek akár jogsértő magatartástól való eltiltás, valamely gyakorlat megváltoztatása, vagy akár jóvátételi program bevezetése. A nemzeti versenyhatóság 2021-ben minden harmadik versenyfelügyeleti eljárásában ezt ellenőrizte és 6 esetben hiányosságokat tapasztalt, amiért mintegy 68 millió forint bírságot szabott ki az érintettekre.

Közölték, hogy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt a tavaly kirótt, mintegy 2 milliárd forintos bírságból jelentős részt, 449 millió forintot tettek ki a koronavírus-járvánnyal összefüggő megtévesztések miatt kiszabott büntetések.

Az építőipari szektorban tapasztalható drágulással összefüggésben - az ágazatban folyó több versenyfelügyeleti eljárás mellett - a versenyhatósági fellépés új eszközét jelentették a nyáron bevezetett, gyorsított ágazati vizsgálatok. A gyorsvizsgálatokkal a hatóság rövid időn belül, hatékonyan képes feltárni az olyan piaci torzulások okait, amelyek csak a sokszereplős értékesítési láncok átfogó, hosszadalmas elemzésével térképezhetők fel. A gyorselemzések alapján a versenyhatóság megteheti a szükséges versenyfelügyeleti intézkedéseket, illetve javaslatokkal élhet a piaci szereplők és a jogalkotó felé a szükséges piaci beavatkozás érdekében - közölte a GVH.

I  Forrás: infostart.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó