Friss hírek

Versenypiaci hírek

Romokban az ipar, haldoklik a kereskedelem: ez okozza a magyar recessziót

Romokban az ipar, haldoklik a kereskedelem: ez okozza a magyar recessziót

Hírfigyelő 23-06-02 1169

A gazdaság első negyedévi teljesítménye elmaradt a tavalyihoz képest, a kereskedelem szenvedi meg legjobban az inflációt.

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos dőszakához képest 1,1 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal esett vissza – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a csütörtöki gyorstájékoztatójában.

Ezek már a második becslés adatai, a május közepi első becslésből már tudhattuk, hogy az első negyedévre is átterjedt a recesszió. Most szektorokra bontva is megismerhettük a magyar GDP-összetételt.

  • A termelési oldalon a mezőgazdaság teljesítménye 20,2 százalékkal nőtt,
  • míg az iparé 3,2 százalékkal, az építőiparé 8,6 százalékkal esett az előző év azonos időszakához képest.
  • A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,1 százalékkal nőtt. A legerőteljesebb növekedés pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt (16,9 százalék).

Csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatás teljesítménye 0,2, a közigazgatásé 1,2, a szállítás, raktározásé 4,9,

a kereskedelemé pedig 6,1 százalékkal.

 

A teljes cikk: Romokban az ipar, haldoklik a kereskedelem: ez okozza a magyar recessziót

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba