Friss hírek

Versenypiaci hírek

Rekordszámú jelentkező a 3. Budapest SmartFesten

Rekordszámú jelentkező a 3. Budapest SmartFesten

Hírfigyelő 26-01-20 772

Már csak hét nap maradt a jelentkezésre Magyarország legnagyobb mesterséges intelligencia alapú filmfesztiválján. A Budapest SmartFest idén tavasszal immár harmadik alkalommal hozza el a jövő moziját a magyar közönségnek, megmutatva, hogy a technológia és az emberi képzelet találkozása hol tart ma a nemzetközi porondon.

A fesztivál népszerűsége minden eddigi várakozást felülmúlt: eddig több mint 100 országból érkezett pályázat, és már 1800-nál is több filmet neveztek az alkotók az idei kiírásra. Kanadától Indiáig a világ minden tájáról érkeznek azok a művek, amelyek azt kívánják bebizonyítani, hogy az AI-nak csak az emberi képzeleterő szabhat határokat. Az alkotók segítségével a nézők térben és időben utazhatnak, elmosva a határokat a valóság és a fantázia végtelen világa között.

A Budapest SmartFest sikere az alapítókat is meglepte. Sallai Ervin, a fesztivál alapítója így nyilatkozott a harmadik kiírás kapcsán: „Hatalmas öröm, hogy már harmadik alkalommal indulhatott el a SmartFest. Az első kiírás után nem számítottunk arra, hogy évről évre ekkora lesz az érdeklődés. Ez nemcsak a jelentkezők számában, hanem a munkák minőségében is elképesztő fejlődést mutat. Ahogyan a technológia fejlődik, egyre komolyabb és mélyebb alkotások születnek. Ebben a műfajban a korosztály vagy a nemzetiség nem számít, hiszen az egyetlen gátat a saját képzelőerőnk szabhatja, mert a technológia segítségével ma már szinte mindent képesek lehetünk vizuálisan megvalósítani. Ha megálmodjuk, elképzeljük, létrehozhatjuk azt, amit meg szeretnénk mutatni a világnak magunkból.”

A Budapest SmartFest harmadik kiírására január 26-ig bárki ingyenesen beküldheti saját AI-videóját. A szervezők mindenkit bátorítanak a részvételre, hiszen a cél éppen az, hogy platformot biztosítsanak a kreatív kísérletezésnek.


Nevezési határidő: 2026. január 26.

Nevezési felület: https://filmfreeway.com/BudapestSmartfest



A beérkezett alkotások közül neves filmrendezőkből és elismert AI-szakértőkből álló szakmai zsűri választja ki a legjobbakat. A döntős filmeket a közönség nagyvásznon, professzionális körülmények között is megtekintheti március 26-27-én a Cinema City Mammut termeiben. A vetítések minden néző számára ingyenesek, ugyanakkor regisztrációhoz kötöttek, ezért az érdeklődőknek érdemes figyelemmel követni a Budapest SmartFest hivatalos felületeit.

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon