Friss hírek

Versenypiaci hírek

Óriásit inflálódott egy év alatt a Black Friday

Óriásit inflálódott egy év alatt a Black Friday

Hírfigyelő 21-11-03 503

A fogyasztói társadalom ünnepnapjának közeledtével ismét akciókra lehet számítani többek közt a magyar e-kereskedők körében is, ám az idei Black Friday akciók még akkorát sem fognak szólni, mint a tavalyiak.

Dörzsölgethetik a tenyerüket, akik szketpikusan állnak hozzá az év tizenegyedik hónapját kísérő Black Friday - őrülethez, hiszen bár a kereskedelmi szektorban ezúttal is megjelennek majd az egy-két napig, hétig, netán egész novemberben tartó akciók, de fajlagosan nézve még így is jelentősen drágább lehet a legtöbb termék, mint egy évvel korábban.

Félretéve, hogy bizonyos kereskedői csoportoknak egyáltalán nem érdekük jelentős akciókat indítaniuk, ezért marketingtevékenységükben tudatosan inflálják a Black Friday - hatást, idén több kedvezőtlen jelenség is közrejátszik majd abban, hogy a szektor szereplői - beleértve a legnagyobb e-kereskedőket - mit és hogyan tudnak majd kínálni ebben az időszakban a vevőiknek.

A GKI Digital az árukereső.hu-val karöltve már most arra hívja fel a figyelmet, hogy drasztikus készlethiányok, áremelkedések sújtják a kereskedelmet, azon belül is kiemelten a műszaki cikkek piacát a koronavírus közvetlen következményeként akadozó ázsiai termelések, valamint a nemzetközi tengeri szállítmányozás lassulása miatt.

A teljes cikk: Óriásit inflálódott egy év alatt a Black Friday

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó