Friss hírek

Versenypiaci hírek

Offenzívát indít a BMW, jönnek az elektromos modellek, itt az i4

Offenzívát indít a BMW, jönnek az elektromos modellek, itt az i4

Hírfigyelő 21-03-17 506

Jelenleg három teljesen elektromos modellje van a BMW Csoportnak, idén érkezik hozzájuk még kettő, az iX és az i4, a következő években pedig elérhető lesz az 5-ös, a 7-es és az X1-es BMW teljesen elektromos változata is, 2030-ra pedig az eladások több mint felét már az elektromos autók teszik ki, derült ki a BMW mai rendezvényén.

Komoly visszaesés és fordulat 2020-ban

Közzétette tavalyi számait a BMW, a járműértékesítés, a bevétel és a profit is jelentősen csökkent, főként a pandémia hatása, a lezárások, korlátozások miatt.

A konszern 2019-hez képest 8,4 százalékkal kevesebb, összesen 2,33 millió autót adott el tavaly, a BMW-k eladása 7,1 százalékkal 2,03 millió darabra csökkent, a MINI-nél az értékesítés 15,8 százalékkal 293 ezer darabra esett, Rolls-Royce-ból 26,4 százalékkal kevesebbet, 3756 darabot adtak el 2020-ban.

A második félév azonban bivalyerős volt, a konszern 1,36 millió autót adott el, ez a cég történetének legerősebb második féléve volt.

A növekedés egyik motorja az elektromosított (teljesen elektromos vagy hibrid) modellek értékesítésének felfutása volt, ezekből tavaly 193 ezret adtak el.

Részben ezek segítettek a BMW-nek abban, hogy túlteljesítse tavaly az uniós károsanyag-kibocsátási szabályokban szereplő limitet.

A vállalatcsoport árbevétele 5 százalékkal 99 milliárd euróra csökkent, az operatív eredmény 34,8 százalékkal 4,8 milliárd euróra esett, az adózott eredmény 23,2 százalékkal 3,9 milliárd euróra csökkent.

A negyedik negyedévben egyébként már látszottak a fordulat jelei, az autó- és motorértékesítés, a bevétel és az adózott eredmény is emelkedett.

Itt vannak a tervek

A múltbeli adatoknál a befektetők számára is érdekesebbek a tervek előrejelzések, ezzel kapcsolatban sok részletet elárult ma a BMW menedzsmentje:

  • Jön a BMW i4, ráadásul 3 hónappal a tervezett időpont előtt
  • Az új elektromos modellben, az iX-ben bemutatkozik a BMW új operációs rendszere, az Operating System 8, az iDrive 8. generációja, amely 2021 végére már több mint 2 millió autóban lesz elérhető, ezzel a BMW-jé lesz a világon a legnagyon olyan flotta, amelyben a szoftver over the air frissíthető.
  • Azoknak a piaci szegmenseknek a 90 százalékában, ahol a BMW jelen van, a konszern kínálni fog teljesen elektromos modellt 2023-ban
  • 2030-ban a teljes értékesítésnek már legalább 50 százalékát fogják kitenni a teljesen elektromos modellek
  • A 2030-as évek elején a MINI teljesen elektromos márkává válik

A BMW Csoportnak ambiciózus tervei vannak 2021-re, vissza szeretnénk térni a válság előtti szintre olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges, és még annál is tovább növekednénk,

mondta el Oliver Zipse, a BMW elnöke.

Idén az autóértékesítés növekedésére számít a menedzsment, az autógyártó részleg operatív marzsa 6-8 százalék között alakulhat.

Jönnek az új, elektromos modellek

2023-ra világszerte egy tucat különböző elektromos modellje lehet az utakon a BMW-nek.

A már a kínálatban szereplő i3, a MINI SE és az iX3 mellé

két újabb modell érkezik, az iX és az i4, utóbbi 3 hónappal korábban, mint ahogy eredetileg tervezték.

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.