Friss hírek

Versenypiaci hírek

Nyitottak a kiskereskedelmi láncok a menekültek foglalkoztatására

Nyitottak a kiskereskedelmi láncok a menekültek foglalkoztatására

Hírfigyelő 22-03-16 403

A magyarországi kisebb és nagyobb kiskereskedelmi láncoknál egyaránt van munkaerőhiány, ezért a cégek nyitottak a ukrajnai háború elől menekülők foglalkoztatására - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György hozzátette, a kiskereskedelem olyan terület, ahol lehetőség van a rugalmas foglalkoztatási formára, például részmunkaidős állás betöltésére is. Ez fontos szempont lehet a menekülteknek, akik elsősorban kisgyermekekkel érkeznek.

A főtitkár kitért arra, hogy az Ukrajnából menekülőket a határnál a karitatív szervezetek fogadják. Mindegyik üzletlánc kapcsolatban áll valamelyik karitatív szervezettel, amelyeknek a cégek már jelezték, hogy ha valaki álláslehetőséget keres, akkor a kereskedelmet is tudják ajánlani számára.

A Tesco csütörtökön már jelezte, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben várja azoknak az Ukrajnából elmenekült embereknek a jelentkezését, akik közép- és hosszú távon terveznek Magyarországon maradni. Az élelmiszerláncnál 385 nyitott pozícióra várják a jelentkezéseket. Elsősorban a fővárosi és környéki áruházakban kínálnak teljes vagy részmunkaidős állásokat, de határ menti áruházakban is tudnak 55 új munkatársat foglalkoztatni. Emellett 30, angolul beszélő munkavállalót is alkalmazna a Tesco a budaörsi központi irodájában, valamint Budapesten, a Váci úton található Tesco Business Services központjában.

Az Auchan Magyarország az MTI érdeklődésére közölte, nyitott arra, hogy munkalehetőséget biztosítsanak az Ukrajnából ideérkezőknek és hosszabb távon maradóknak, ezzel is segítve őket. A vállalat HR igazgatósága már dolgozik a felvételük és alkalmazásuk feltételeinek kidolgozásán.

I  Forrás: storeinsider.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó