Friss hírek

Versenypiaci hírek

Napenergia forradalom van, csak nálunk akadályozott egy kicsit

Napenergia forradalom van, csak nálunk akadályozott egy kicsit

Hírfigyelő 24-06-27 905

Május elején a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál rendezték meg a Cseréld le a drágát! című, az energiafüggőség ellenszereiről szóló konferencia-workshopot. Az egész napos előadás-sorozatban beszélt a témáról többek között Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke is, akit a Napenergia-piaci helyzetkép Magyarországon  c. előadása kapcsán tényekről és lehetőségekről kérdeztünk.

 -Mint előadásában is említette, 2024-ben rendkívül nagy a kitettségünk villamos energiaimport szempontjából. Hogy jutottunk ideáig, illetve hogyan látják önök, a következő évtizedben ebben lesz-e számottevő elmozdulás és ha igen, milyen előjellel?

-Röviden összefoglalva: egyre nagyobb lett a villamos energia import részaránya, egyre csökkent a hazai termelés, mert a termelő cégek kiestek, az ár növekszik, a haza támogatások elmaradnak, idehaza nem épülnek ilyen erőművek. 2021-ben sikerült megakadályoznia a rendszerirányítónak az új naperőmű fejlesztések megépülését, s bár két évvel később a kapacitástenderen néhány projekt megkapta a csatlakozási lehetőséget, de ténylegesen csak az évtized végére tudnak majd csatlakozni a közcélú hálózathoz. Ami a jövőt illeti, hazai beruházások lesznek azért, három gázerőművet tervez létrehozni a kormány, de a megvalósulásig azért még van egy bő fél évtized… Ezek a jelentős csúszások bármelyik befektető kedvét elveszik attól, hogy erőművet építsen idehaza… Ilyen mértékű időhúzás, mint nálunk, sehol Európában nem tapasztalható, ott fél-egy év alatt meg tudnak valósulni ezek az erőmű beruházások. Nálunk arra hivatkozva utasítanak el beruházókat, hogy nincs kapacitása hálózaton. Egyetlen csatlakozási ponton, egy szélerőmű fejlesztés kapott lehetőséget 650 MW erejéig.

-Mikor önök minden lehetséges fórumon elmondják, hogy a beruházások visszafogása nem csak a befektetői kedv megcsappanásához vezet, hanem az ország versenyképességének erodálásához is, akkor mi történik, milyen reakciókat kapnak?

A teljes cikk: Napenergia forradalom van, csak nálunk akadályozott egy kicsit

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát