Friss hírek

Versenypiaci hírek

Milliárdos szerelemüzlet Valentin-napon

Milliárdos szerelemüzlet Valentin-napon

Hírfigyelő 21-02-15 1170
Egy évvel ezelőtt több mint 13 milliárd forintot költöttek a magyarok Valentin-napon, és ennek az összegnek a fele utazásokra ment. Idén sok mindenről le kell mondaniuk a szerelmeseknek, de ez távolról sem jelenti azt, hogy ne tudnának ünnepelni és meglepetést szerezni egymásnak akár virággal, csokival vagy bármi mással.

Szép, sőt csodálatos a szerelem!

Egyben üzlet is, ráadásul nem is akármilyen.

Bár az emberek az év 365 – adott esetben 366 – napján kimutathatják érzéseiket a párjuknak, Bálint napja, vagy ahogy a köznyelvben még inkább elterjedt, a Valentin-nap kiemelt eseménynek számít sokak számára világszerte. Éppen ezért rengetegen készülnek valamiféle kedvességgel, meglepetéssel február 14-re, amely a katolikus egyházban a szerelmesek védőszentje, Szent Bálint ünnepnapja.

És hogy mekkora üzletről van szó?

13 milliárd forintosról.

A magyarok ugyanis még ennél is többet költöttek Valentin-napra 2020-ban – derül ki a Mastercard Love Index kutatásából.

Tavaly rengeteget költöttünk utazásra, idén erre nem lesz lehetőség

Csakhogy az idei Valentin-nap rendhagyó, és aligha kell megmagyarázni, miért is. És bár nem szeretnénk sebeket feltépni, a 13 milliárd forint nagyjából felét utazásra költötték a szerelmesek tavaly ilyenkor. Az Opinio felméréséből pedig az derül ki, hogy a többség étteremben, moziban, színházban, esetleg szórakozóhelyen ünnepelt a korábbi években. Sajnos ezek közül most egyikre sincs lehetőség, így nem meglepő, hogy a megkérdezettek 84 százaléka úgy tervezi, otthon tartja a Valentin-napot.

Ez persze nem azt jelenti, hogy le kéne mondani az ünneplésről, bár kétségtelen, aligha lesz olyan költekezés, mint egy évvel korábban. Akik tartják a Valentin-napot, azoknak 82 százaléka tervez ajándékvásárlást, míg a megkérdezettek 80 százaléka ezer–tízezer forint közötti értékben vásárol a párjának.

A virágkereskedéseknek életmentő most a Valentin-nap

Valentin-nap: sejtjük, mire vágyik a párja

Valentin-nap: sejtjük, mire vágyik a párja

Nem, semmiképpen sem pénzre, plüssre vagy alkoholra.

A férfiak többségének alapvető, hogy virággal lepi meg szerelmét, míg a nők nagy része bízik benne, hogy egy szép rózsával, esetleg tulipánnal kedveskednek neki február 14-én.

A teljes cikk: Milliárdos szerelemüzlet Valentin-napon

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van