Friss hírek

Versenypiaci hírek

Megérkezett Magyarországra a BYD

Megérkezett Magyarországra a BYD

Hírfigyelő 23-11-20 953

A kínai BYD autógyártó megkezdte tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként – közölte a gyártó. A járműveket már meg lehet rendelni, forgalmazásukat két partner kereskedő cég végzi: a Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyitott bemutatótermet. A tervek szerint 2 éven belül legalább 20 kereskedésből álló hálózatot építenek ki.

Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta: a gyártó számára különleges jelentőséggel bír, hogy mostantól Magyarországon elektromos személyautóik hivatalosan is elérhetőek. „A BYD mélyen gyökerező tapasztalattal rendelkezik Magyarországon az itt működő BYD eBus üzletág és a komáromi gyár révén” – emelte ki.

A BYD úgy véli: versenyképes árú, korszerű elektromos járműveinek megjelenése Magyarországon fordulópontot hozhat a fenntartható közlekedésben.    A márka a magyarországi piacon három modell értékesítésével indít, ezek a fejlett elektromos járműtechnológiát és a környezettudatos megoldásokat ötvözik. Az összes új járműre 6 év vagy 150 ezer kilométer garancia vonatkozik, míg az energiatároló akkumulátorra 8 év vagy 200 ezer kilométer garancia érvényes. Emellett a cég 24 órás országúti segélyszolgálatot biztosít, és megkezdte egy országos szervizhálózat kiépítését – ismertetik.

A teljes cikk: Megérkezett Magyarországra a BYD

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?