Friss hírek

Versenypiaci hírek

Magyar innovációt visz a KÜRT Üzbegisztánba

Magyar innovációt visz a KÜRT Üzbegisztánba

Hírfigyelő 22-02-16 541

Üzbegisztánban terjeszkedhet a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. saját fejlesztésű szoftverével. A termék a közép-ázsiai országban egyetemi képzés része lesz, és helyi vállalatok számára is elérhetővé válik.

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatásával megvalósuló Magyar-Üzbég Startup és Kutatás-Fejlesztési Program keretében nyerte el a támogatást a hazai informatikai vállalat. A partnerkeresést a minisztérium és az üzbég forrásgazda bonyolították, így került képbe egy üzbég szoftverterjesztő cég és az üzbég egyetem, ahol a kiberbiztonsági képzés részévé válhat a szoftver alkalmazása. A támogatás értelmében a KÜRT úgy terjeszkedhet új országban, hogy befektetett önerejét legfeljebb 70 százalékban visszakapja, itt a felső határ 30 millió forint.

Valami régit és valami újat

A terjeszkedés helyszíne új, és eddig ismeretlen volt a KÜRT számára, de magabiztos lehet a belépésük, hiszen egy itthon már jól kipróbált és sokat fejlesztett szoftverről, a SeCube GRC-ről van szó. A hazai oktatásban is ismert, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági mesterképzésén a KÜRT szakértői a SeCube segítségével tanítanak kockázatelemzést.

A védelmi szoftver egységes keretrendszerben biztosítja az irányítás-, kockázat- és megfelelés-menedzsment feladatok ellátását vállalati szinten. Lehetővé teszi, hogy egy cég minden adatvédelmi folyamata egy helyen legyen hozzáférhető és átlátható, egyetlen biztonság-irányítási rendszerben.

Manapság, ha egy vállalat védelméről van szó, az 80 százalékban az IT-biztonságot fedi le – mondta a KÜRT termékfejlesztési vezetője, Tóthmajor Máté. Hozzátette: minél nagyobb egy vállalat, annál átláthatatlanabbak a védelmi rendszerei, és nincs olyan ember, aki mindet átlátná.

A vírusírtókkal ellentétben a SeCube nem automatikusan működik egy hálózaton, hanem egy vállalatirányítási (CRM) szoftverhez hasonló támogató rendszerről van szó. Felhasználói szinten modellezhető vele a vállalat működése, és segíti a kockázatarányos védelem fenntartását.

Az üzbég projekt

A támogatás célja, hogy a hazai startupok külpiacokon úgy terjeszkedhessenek, hogy az csökkentse az európai piaci koncentrációt. A hazai kkv-k jelentős része ugyanis, ha teheti, a környező országokban keres partnereket, terjeszkedési lehetőségeket. A közép-ázsiai régió egy új és kiaknázatlan terep lehet a hazai startupok külkereskedelmi lehetőségei között.

A konstrukció hosszú távon várt hatása, hogy hozzájárul az induló innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások üzbég piacon való térnyeréséhez, üzbég partnerkapcsolatok kialakításához, hogy ezáltal nemzetközi szinten is versenyképes vállalkozásokká váljanak.

I  Forrás: trendfm.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó