Friss hírek

Versenypiaci hírek

Lépett három autóipari beszállító: jelentős beruházásokat hajtanak végre Magyarországon

Lépett három autóipari beszállító: jelentős beruházásokat hajtanak végre Magyarországon

Hírfigyelő 21-02-10 1072

Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházás-ösztönzési programját indította el - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, három magyar autóipari beszállító vállalat beruházásának bejelentésén.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a kormány stratégiai célja, hogy minél több nagy nemzetközi autóipari vállalat működjön Magyarországon, másrészt minél több magyar tulajdonban lévő vállalkozás kerüljön be a nagy nemzetközi cégek beszállítói láncába. Mint mondta, az elmúlt egy évben is komoly előrelépés történt ezen a területen.

A három magyar tulajdonú vállalat, az Ajkai Elektronikai Zrt., a Tauril Gumigyártó és Kereskedelmi Kft., valamint a Titán'94 Szerszámkészítő és Forgácsoló Kft. összesen 1,2 milliárd forintos beruházást hajt végre, ehhez a kormány 400 millió forint támogatást biztosít, ezzel 685 munkahelyet védenek meg Budapesten, Ajkán és Lőrinciben - ismertette a külügyminiszter.

A beruházások eredményeképpen tovább nőnek a magyar autóipari beszállítói kapacitások, több magyar termék jelenik meg a nemzetközi autóiparban, és megteremtik annak lehetőségét, hogy a három vállalat túllépjen eddigi beszállítói szintjén is - fejtette ki Szijjártó Péter.

A külügyminiszter hangsúlyozta, még nem lehet múlt időben beszélni a világjárvány gazdasági hatásairól. Magyarországon napi szinten 10-15 milliárd forintnyi veszteséget okoznak a korlátozó intézkedések. Szeretnék a járvány egészségügyi és gazdasági hatásait magunk mögött hagyni, de ez csak akkor lehetséges, ha a szükséges mennyiségű oltóanyag megérkezik - fogalmazott.Felhívta a figyelmet arra, hogy míg a világban 42 százalékkal estek vissza a közvetlen külföldi beruházások tavaly, Magyarországon 140 százalékkal nőttek; világszerte 114 millió ember vált munkanélkülivé, itthon viszont újra 4 és fél millió ember dolgozik, ahogy a koronavírus-járvány előtt.

Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, de ezen túl a magyar gazdaság zászlóshajója, az autóipar is jelentősen megerősödött ebben a nehéz időszakban

- mondta a külügyminiszter.

Varga Balázs, az Ajkai Elektronikai Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a magyar tulajdonú vállalat felismerte, hogy a jövő kulcsa a műszaki fejlesztés, igyekeznek a minőséget és a hatékonyságot korszerű technológiai beruházásokkal biztosítani.

Pópa Ferenc, a Tauril Gumigyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a műszaki gumitermékeket gyártó vállalat 280 embernek ad munkát Budapesten és 170 embernek Szatmárnémetiben, a támogatást a digitalizáció bevezetésére és automatizálásra fordítják.

Uri-Szabó Dezső, a Titán'94 Szerszámkészítő és Forgácsoló Kft. ügyvezető igazgatója közölte: az elnyert támogatással olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyek a megkezdett innovációs fejlesztésekre épülve, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával jelentősen hozzájárulnak a vállalat versenyképességének megtartásához.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?