Friss hírek

Versenypiaci hírek

Korábbi autószalonból épült ki új szupermarket a főváros egyik külső kerületében

Korábbi autószalonból épült ki új szupermarket a főváros egyik külső kerületében

Hírfigyelő 23-11-10 781

Az 1,35 milliárd forintos beruházásból megépült SPAR Rákospalota, Pestújhely, Újpalota lakóinak és a fővárosba érkezőknek teremt új lehetőséget. Csaknem másfél milliárd forintos beruházásból nyílt új SPAR a főváros 15. kerületében - derült ki az áruház közleményéből. A Szentmihályi úton egy korábbi autószalon helyén építettek a frissáru kínálatra nagy hangsúlyt helyező, 700 négyzetméteres eladóterű szupermarketet.

A közleményből kiderül, az 1,35 milliárd forintos beruházásból megépült SPAR Rákospalota, Pestújhely, Újpalota lakóinak és a fővárosba érkezőknek is bevásárlási lehetőséget jelent. A belső tereket teljesen átalakíták, és új bútorokkal rendezték be a projektben.

Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője a beruházás kapcsán elmondta, kétszeres öröm, hogy egy népes fővárosi kerület lakóinak kínálnak új bevásárlási lehetőséget, emellett életet leheltek egy korábban már bezárt épületbe. Az áruházban LED világítás, és korszerű, szén-dioxid alapú hűtéstechnika gondoskodik a minél hatékonyabb és energiatakarékosabb világításról és hűtésről. Az új SPAR szupermarket 24 dolgozónak jelent munkalehetőséget.

A teljes cikk: Korábbi autószalonból épült ki új szupermarket a főváros egyik külső kerületében

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát