Friss hírek

Versenypiaci hírek

Kivonul a Commerzbank több országból is

Kivonul a Commerzbank több országból is

Hírfigyelő 21-02-04 634
Véglegesítette 2024-ig szóló új stratégiájának fő elemeit a Commerzbank, és bejelentette előzetes 2020-as fő számait is: 233 millió eurós működési és 2,9 milliárd eurós adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet a német bankcsoport. A 10 ezer fős németországi létszámleépítés mellett a nemzetközi jelenlét optimalizációja keretében 15 nemzetközi „helyszínről” tervez kivonulni a bank, az érintett országokat egyelőre nem nevezték meg.
Tegnap a társaság igazgatósága megállapodást írt alá a bank munkavállalói tanácsával, ami felgyorsíthatja a munkaerő leépítésével kapcsolatos tárgyalásokat. Ahogy írtunk róla, a németországi munkaerő harmadának elbocsátását tervezi a bank, ami 10 ezer fős leépítést jelentene. A szükséges keretmegállapodásokat a bank május 5-ei éves közgyűléséig szeretnék tető alá hozni.

A bank várakozásai szerint 1,8 milliárd euróba kerül a szerkezet-átalakítás, amelyet a jelenlegi pénzügyi évben könyvelnének el azt leszámítva, hogy 0,8 milliárd eurónyi céltartalékot már 2020-ban megképeztek erre, és 0,1 milliárd eurónyi céltartalékot 2019-ről hoznak át. A CET1 tőkemutatóra vonatkozó elvárás az, hogy legalább 200-250 bázisponttal a minimum szabályozó követelmény (MDA) felett maradjon.

Megújítja a bank többek között a lakossági, illetve kis- és középvállalkozásokkal való kapcsolatát, egy nagy tömegű kiszolgálásra képes online bank és a hét minden órájában elérhető prémium tanácsadói infrastruktúra kombinációjával. A bank fiókjainak számát Németországban 790-ről 450-re csökkentenék, utóbbiból 220 helyen kiterjedt vagyonkezelési és kkv-tanácsadási szolgáltatásokat nyújtanak majd. A bank termékajánlatait áramvonalasítják, digitalizálják, a befektetési banki szolgáltatásokat minden eddiginél jobban a bank saját ügyfeleire szabják és koncentrálják.

A teljes cikk: Kivonul a Commerzbank több országból is

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van