Friss hírek

Versenypiaci hírek

Kiosztották a 2021-es DECODE Díjakat

Kiosztották a 2021-es DECODE Díjakat

Hírfigyelő 21-11-15 810

November 10-én ünnepélyes keretek közt osztották ki a DECODE 2021 díjakat a Faur Zsófi Galériában és megnyílt a díjazott pályaművekből rendezett kiállítás is. A szakmai zsűri a rekord számú regisztrációból leadott 52 pályamunkából választotta ki a kiállítókat és a díjazottokat. 

Az Alapítvány a szakmai zsűri döntése alapján a két kategóriában összesen nettó 1.250.000 forintot, egy-egy Fődíjat és két-két Ígéretes projekt díjat, valamint a társadalmat szolgáló, azt előmozdító kreatív alkotásokra figyelmet felhívni kívánó DECODE Spotlight különdíjat osztott ki. Idén először a fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társult.

A kiállítás november 11-től november 17-ig 12-18 óráig látogatható a Faur Zsófi Galériában (1114 Bp. Bartók Béla út 25.), illetve november 13-tól egy éven át virtuálisan is megtekinthető.

A beérkezett pályaművekből kilencet választott be a zsűri a kiállításba. A tárlat nagyméretű képernyőkön futó videókban mutatja be a DECODE pályázat két kategóriájának győzteseit, különdíjasát, valamint a „shortlist" projekteket.

A teljes cikk: Kiosztották a 2021-es DECODE Díjakat

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van