2026. június 30., kedd - Pál

Versenypiaci hírek

A Continental látványos bemutatót tartott robottaxijával

2019-10-30 624

Az IAA kiállításon a német Continental és a francia EasyMile, melynek a Continental 2017 óta részvényese, közösen mutatta be a jövő mobilitásának újdonságait. A látogatók két megálló között közlekedhettek az önállóan, kizárólag villamosenergia felhasználásával működő járművekkel. Emellett egy másik CUbE egység az egyik megállóban parkolt, hogy a vendégek közelebbről is megtekinthessék.

A CUbE robottaxi a Continental sofőr nélküli járműtechnológiákkal kapcsolatos fejlesztési platformja, ami az EasyMile EZ10 transzferbuszán és vezető nélküli szoftverén alapul. A robottaxik önálló módon közlekedtek, egy biztonságért felelős üzemeltetővel a fedélzeten, aki a vezetési rendszereket ellenőrizte a bemutató járatokon.

A Continental és EasyMile technológiája, melyet a CUbE-ban használnak, készen áll a sorozatgyártásra, és már számos országban alkalmazzák világszerte, többek közt az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Szingapúrban, és Németországban. Jelenleg többféle tesztprogramban is használják jól kezelhető, nyilvános utakon, valamint vállalatok elzárt területein, egyetemi kampuszokon, vagy éppen szakmai kiállítások során egyaránt. Egy pár éven belül azonban az önvezető robottaxik fontos kiegészítésévé válhatnak a meglévő mobilitási rendszereknek, mivel környezetbarátok, rugalmasak, biztonságosak, és így számos szállítási feladat elvégzésére alkalmasak.

contax

A mindehhez szükséges technológia már használatra kész, amit a CUbE az IAA-n való vezetési demonstrációja is szemléltetett. A jármű lézeres szenzorokkal, kamerákkal és érzékelőkkel van ellátva, így a helyszíneket pontosan meg tudja határozni, ugyanakkor az akadályokat és potenciálisan veszélyes szituációkat is még időben képes felismerni.

Fontos kiemelni, hogy a nagyvárosi régiók világszerte növekedőben vannak, és ezzel egyidejűleg a vidéki térségeket érintő mobilitási szolgáltatások hozzáférhetősége is egyre kiterjedtebbé válik, ezek a tényezők nagy kihívást jelentenek a jövő számára.

A sofőr nélküli közlekedési rendszerek, mint amilyen a CUbE is, olyan megoldást kínálnak, amely mindkét helyzetre választ ad: az emisszió-mentesen és rugalmasan használható robottaxik hozzájárulhatnak a városok levegőminőségének javulásához, valamint a forgalmi torlódások korlátozásában is szerepet játszhatnak. Továbbá az önálló transzferbuszok csökkentik a balesetek kockázatát is, enyhítik a parkolóhely hiányt, és az elektromos meghajtásnak köszönhetően velük a zajszennyezés is kisebb. Emellett a vidéki térségekben a robottaxik jelentősen javíthatják az egyéni mobilitás helyzetét, főleg azok számára, akik nem rendelkeznek saját járművel.

Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője