2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Versenypiaci hírek

A járvány megváltoztatta a fogyasztói szokásokat

2020-07-22 523

A megváltozott fogyasztói magatartás erősíti a digitalizáció, az egészségügy és a fenntarthatóság területén megfigyelhető trendeket – közölte a PwC. A vállalat új jelentése szerint a világjárvány kitörését megelőzően már formálódó fogyasztói trendek tovább erősödtek és afelé fogják mozdítani a kereskedő vállalatokat, hogy új alapokra helyezzék üzleti tevékenységüket.

Egyértelmű előnyben vannak most azok, akik képesek voltak egyik napról a másikra online üzletmenetre átállni. Emiatt a többi piaci szereplőre erős nyomás nehezedik:

a túléléshez új értékesítési csatornákat kell találniuk, és kommunikációs stratégiájukat is meg kell változtatniuk annak érdekében, hogy a fogyasztók a megváltozott körülmények között se távolodjanak el tőlük

– mondta Mekler Anita, a PwC Magyarország Adó- és jogi tanácsadási üzletág cégtársa.

A Global Consumer Insights Survey című kiadványban közzétett két felmérés a városi fogyasztók vásárlási szokásait és magatartását vizsgálja a világjárvány kitörése előtt és után, valamint azt, hogy a globálisan bekövetkező törés milyen módon idézte elő a digitális élet gyorsabb elterjedését.

A teljes cikk: 

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a világjárvány, és az ebből fakadó társadalmi távolságtartás következtében alapvetően megváltoztak a fogyasztók munkavégzéssel, étkezéssel, kapcsolattartással és egészségvédelemmel kapcsolatos szokásai.

A vásárlási szokások változása

A koronavírus-járvány miatt bevezetett társadalmi távolságtartás minden vonatkozásban, így az élelmiszer-vásárlási szokások terén is jelentős változást hozott.

Annak ellenére, hogy a legtöbben a bolti vásárlást választják, a fogyasztók több mint harmada (35 százaléka) online vásárol élelmiszert, és ezen vásárlók 86 százaléka gondolja úgy, hogy a korlátozó rendelkezések megszűnése után is megtartja ezt a szokását.

A nem élelmiszertermékek esetében a világjárvány előtt még az offline vásárlás volt meghatározó.

Akkor a fogyasztók 47 százaléka nyilatkozott úgy, hogy napi vagy heti rendszerességgel vásárol hagyományos üzletekben, és az esetek 30 százalékában mobiltelefonról, 28 százalékában számítógépről és 15 százalékában intelligens személyi asszisztens segítségével intézi vásárlásait.

Azóta a nem élelmiszertermékek terén lényegesen megnövekedett az online vásárlás aránya (mobiltelefonról 45 százalék, számítógépről 41 százalék, tabletről 33 százalék),

ez a trend Kínában és a Közel-Keleten kifejezetten erőteljes, ahol a válaszadók 60 százaléka illetve 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyakrabban vásárol mobiltelefonról.

A teljes cikk: A járvány megváltoztatta a fogyasztói szokásokat

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője