Friss hírek

Versenypiaci hírek

Indul a 10 milliárd forintos keretösszegű ÉPÍTŐ-5 program

Indul a 10 milliárd forintos keretösszegű ÉPÍTŐ-5 program

Hírfigyelő 21-02-15 765

Az építőipar továbbra is jelentős hatást gyakorol a munkaerőpiacra, az elmúlt évtizedben 90 ezer fővel nőtt az ágazatban foglalkoztatottak száma.

A kormány ezért is mindent megtesz annak érdekében, hogy a szektor mikro-, kis- és közepes vállalkozásai folytathassák a korszerű technológiák bevezetését, a hatékonyság növelését eredményező beruházásaikat

– jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: az újraindítási akcióterv részét képező, több mint 10 milliárd forint keretösszegű ÉPÍTŐ-5 támogatási programra 2021. február 15-én reggel 8 órától adhatók be a támogatási kérelmek.

Schanda Tamás kiemelte, hogy a kormány ötödik alkalommal írja ki a nagy sikerű ÉPÍTŐ programot,

amelyre ezúttal 10 milliárd forintot fordítanak, ezzel is enyhítve a koronavírus-járvány negatív hatásait.

Az építőipari vállalkozások technológiai fejlesztéseihez, gépbeszerzéseihez, újraiparosítási célt szolgáló beruházásaihoz biztosított vissza nem térítendő támogatás javítja a cégek működési hatékonyságát és termelékenységét.

A programban a magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikrovállalkozások legalább 8 millió és legfeljebb 50 millió, a kis- és középvállalkozások pedig minimum 25 millió és maximum 400 millió forint értékben igényelhetnek támogatást. A támogatáshalmozás szabályainak figyelembe vételével azok a vállalkozások is pályázhatnak, amelyek ezt már az ÉPÍTŐ program korábbi, 2018-as és 2019-es kiírásaiban megtették.

A kérelmek a rendelkezésre álló forrás másfélszeresét meghaladó támogatási igény beérkezéséig, de legkésőbb 2021. március 5-ig nyújthatók be.

Az építőipar termelése 2010 óta közel 70 százalékkal bővült. Az újraindítási akcióterv fejlesztései és egyéb intézkedései – köztük a lakásépítés 5 százalékos áfája, a felújításokhoz kínált kedvezményes hitel – is új lendületet adhatnak az ágazatnak. Az ÉPÍTŐ-5 programra elektronikus felületen keresztül adhatják be pályázataikat a vállalkozások, a részletes információk a pályázatkezelő honlapján olvashatók – tette hozzá a miniszterhelyettes.

 

(Forrás: www.figyelo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó