Friss hírek

Versenypiaci hírek

Így vág az Amazon alá a Google

Így vág az Amazon alá a Google

Hírfigyelő 21-03-29 730

A Google lényegében lemásolta az Amazont, hogy az internet új bevásárlóközpontja lehessen, de nem sokra jutott. Most valami mással próbálkozik: az anti-Amazon stratégiával – írja a New York Times. A lap szerint a Google az Amazon olcsóbb és kevésbé szigorú verziójának próbálja beállítani magát a független árusok szemében, és elsősorban arra fókuszál, hogy az árusok oldalára terelje a vásárlókat, nem pedig a termékek saját verzióját kínálja, ahogy konkurense teszi.

Az utóbbi évben a Google csökkentette az árusok díjait, és ingyenessé tette a termékek listázását. A Shopify-jal összefogva egyszerűsítette is a független, kicsi boltok termékeinek keresési eredmények közötti közzétételét, valamint a hirdetésvásárlás lehetőségét. És úgy tűnik, még ez sem elég: miközben az Amazon harmadik félre építő piactere 295 milliárd dolláros forgalmat bonyolított 2020-ban, addig a Google körülbelül egymilliárdosat.

Az Amazon számos amerikai életében az origó, a vásárlók kiindulópontja és ezért már nélkülözhetetlen a kereskedők számára is. Ugyanakkor a kereskedők gyakran panaszkodnak az Amazon díjaira, amik a termékek negyedét is kitehetik. Erre még rájönnek a hirdetési díjak, valamint a nyomás, hogy költs még többet. Szintén az oldal hátránya, hogy nem teremt közvetlen kapcsolatot a kereskedő és vásárlói között, illetve nem igazán engedi, hogy azok megkülönböztessék magukat, ezzel akadályozza a későbbi vásárlások generálását is.

A Google számára e mellett a pandémia nyitotta meg az utat, hiszen még több kereskedő váltott online megoldásokra, és sokan akadtak köztük, akik számára nem tűnt egyszerűnek az Amazonon építkezni.

A változások a Google-nél akkor kezdődtek, amikor szerződtették Bill Readyt, a PayPal korábbi vezetőjét. Ekkor jöttek az ingyenes listázások a fő keresési találatok között, és a közvetlen vásárlás ingyenes lehetősége. A vállalat akkor nyitott az 1,7 millió kereskedővel dolgozó Shopify és a szintén jelentős PayPal fizetőplatform felé is. A Shopify és a Google közös új megoldásokon is dolgozni kezdett, például  a közvetlen értékesítés lehetőségén a YouTube-on. De a kérdés persze még aktuális: vajon képes lesz-e a Google alapvetően megváltoztatni a világ és Amerika online vásárlási szokásait?

Forrás: www.forbes.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
 Budapest Guitar Show 2026 – Két nap, amikor a gitároké lesz a főszerep a MOM Sportban
Budapest Guitar Show 2026 – Két nap, amikor a gitároké lesz a főszerep a MOM Sportban
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása