Friss hírek

Versenypiaci hírek

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Hírfigyelő 24-03-26 840

Ha valakinek hirtelen nagyobb összegre van szüksége, akkor érdemes szétnéznie a lakásban, mielőtt a bankba rohanna hitelért. A fenntarthatóság jegyében ma már szinte azonnal készpénzzé tehetjük a nem használt eszközeinket, amivel nemcsak a családi kasszának teszünk jót, hanem a környezetnek is. Egy-egy fiókban vagy szekrényben lapuló mobiltelefon, laptop, tablet, esetleg fényképezőgép ára a több százezer forintot is elérheti ugyanis még használtan is.

A nemzetközi tapasztalatokkal egybevágóan szinte nincs olyan magyar háztartás, ahol ne lehetne találni legalább egy, de inkább több használaton kívüli elektromos eszközt, amikre valójában már soha többé nem lesz szükségünk.

A szakértők szerint mobiltelefonokból van a legtöbb a polcok legmélyén. Ismerős lehet a helyzet sokak számára, hogy amikor új telefont vásárolunk, a régit inkább biztonsági tartaléknak eltesszük, pedig az esetek nagy százalékában évekkel később sem fogjuk már azokat elővenni.

Szintén jellemző, hogy használt laptopokat, tableteket, kávéfőzőket, porszívókat, és kisebb-nagyobb kütyüket teszünk félre „majd jó lesz még valamire” alapon, de teljesen értelmetlenül.

Ahelyett, hogy ezeket az akár több százezer forint értékű eszközöket őrizgetnénk, ma már lehetőségünk nyílik eladni őket, így gyarapítva a családi kasszát. Ugyan a közösségi oldalakon is meghirdethetjük a termékeket, ha nem vagyunk elég óvatosak, felültethetnek bennünket, a csalók ráadásul még az adatainkkal is visszaélhetnek. Egy új franchise hálózat viszont maximális biztonsági protokoll mellett veszi át, és fizeti ki rögtön a használt eszközök értékét, már hazánkban is.

Megnyitotta első üzletét Magyarországon a Used Products

A 25 éve Hollandiából indult, és ma már Romániában, Belgiumban, Németországban és Szlovéniában is elérhető Used Products február 15-én nyitotta meg első üzletét Budapesten, a Blaha Lujza téren, és népszerűsége már most megkérdőjelezhetetlen, hiszen az ügyfelek néhány hét alatt több száz terméket értékesítettek náluk.

A cég gyors és könnyű megoldást kínál arra, hogy megszabaduljunk azoktól a termékektől, amiket már nem használunk. Lehetőség van online termékeladásra is, ehhez mindössze képet kell készíteni az eszközről, és megadni az alapadatokat róla. Ezt követően a Used Products ajánlatot tesz érte, majd ha megszületett a megállapodás, a futár házhoz megy érte, a pénzt pedig a termék ellenőrzését követően utalja is a vállalat.

Egy új termék vásárlása esetén az ügyfelek átlagosan egy év alatt 30-40 százalékot veszítenek a termék értékéből. A Used Products a felvásárolt termékeket felújítás nélkül tovább értékesíti, így a vásárlók elkerülhetik, hogy 30-40 százalékkal csökkenjen például a telefonjuk értéke, mint egy új eszköz esetében.

A cél az, hogy tudatosítsák az emberekben, nem kell mindig mindenből újat venni. Azt a rossz berögződést is szeretnék átadni a múltnak, hogy ócskának hiszi a többség a használt dolgokat. Éppen ezért minden eladott termékükre egyéves garanciát is vállalnak.

„Ezt a koncepciót a fenntarthatóságra találták ki. A Used Products szeretne hozzájárulni az emberek gondolkodásmódjának formálásához,hogy minél többen tapasztalják meg a saját bőrükön, mennyit tehetnek a környezetünk védelméért már a használt eszközök vásárlásával és értékesítésével. Mert a használt nem ócska, hanem menő” – mondta Kun Norbert franchise átadó.

A cég Romániában 5 üzlettel van jelen, ahol 2023-ban az ügyfelek átlagban 190 euró értékben adtak el termékeket. Hollandiában már 50 fölött jár a franchise partnerek száma, itt tavaly 163 euró volt az értékesített eszközök átlagára, és összesen 21 millió euró értékben adtak be a Used Products üzleteibe használt termékeket az ügyfelek. Ebből arra lehet következtetni, hogy Magyarországon is jóval 50 ezer forint felett alakulhat majd ez az arányszám.

forrás: Used Products

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?