Friss hírek

Versenypiaci hírek

Helyet cserélt a Telenor és a Vodafone a mobilpiacon

Helyet cserélt a Telenor és a Vodafone a mobilpiacon

Hírfigyelő 21-05-07 751

Huszonegy évvel a magyarországi piaci megjelenést követően - aktív ügyfélszámát tekintve - végül beérte a négyszereplős piac második helyezettjét, a Telenor Magyarországot a Vodafone Magyarország. 

A tavalyi év harmadik és negyedik negyedévében immár minden szegmensben (mobil hang és mobiladat) a második számú piaci szereplővé lépett elő a Vodafone Magyarország a forgalmat bonyolított SIM kártyák alapján, a cég ezzel több mint két évtizeddel a magyarországi megjelenést követően beérte, illetve hajszálnyival megelőzte egyik riválisát, a Telenor Magyarországot. Többek közt ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által ma közzétett, a szolgáltatók önbevallásán alapuló piaci gyorsjelentéséből.

A két szolgáltató közti különbség a hívásforgalmat bonyolított SIM-ek száma száma alapján évek óta folyamatosan 5 százalékponton belül mozgott, ugyanakkor ha nagyon szorosan is, de a Telenor egészen a tavalyi év feléig tartani tudta a dobogó második fokát. A két cég közti különbség a legutóbbi adatok szerint ugyanakkor minimális, mindössze 0,1 százalékpontnyi a Vodafone javára, vagyis továbbra is úgy tűnik, csak a piacvezető Magyar Telekom pozíciója van kőbe vésve hazánkban, utóbbi 44-45%-os piaci részesedésével stabilan áll a mezőny élén évek óta.

Az internetforgalmat bonyolító SIM-ek száma alapján számított piaci részesedési rangsorban a Vodafone és a Telenor a hang szegmenshez hasonlóan fej-fej mellett versenyez egymással évek óta - itt a tavalyi év második felében szintén marginális előnybe került a Vodafone, míg mérhetően megjelent a statisztikákban a negyedik szolgáltató, a Digi is, mely az adatforgalmat bonyolított SIM-ek 2,46%-át adta a tavalyi év végére. Érdekesség, hogy az adatszegmensben soha nem állt még ilyen rosszul a Telekom, mely a tavalyi évben folyamatosan részesedést vesztett, ezzel piaci befolyása egy év alatt 43,28-ról 40,79%-ra csökkent.

A hazai MVNO piac eközben gyakorlatilag teljesen kivérzett, a virtuális mobilszolgáltatók 2020 végén mindössze 0,2%-át adták az adatszegmensnek.

A statisztikák alapján jól láthatóan kirajzolódik az is, ahogy a 3G technológia folyamatosan háttérbe szorul a modernebb technológiákhoz, így elsősorban a 4G-hez képest (a hatóság jelentésében nem szerepelnek még számszerűsítve az 5G-s elérések). Így a tavalyi év végére a belföldön bonyolított mobilnet-forgalom 95%-a zajlott 4G-n keresztül, míg a hívásforgalom 47%-át bonyolították az ügyfelek ezen az infrastruktúrán.

Ez utóbbi adat szintén fordulópontot jelez, hiszen a tavalyi utolsó negyedévben fordult elő először, hogy a szolgáltatók előfizetőinek hívásforgalma 4G-s hálózaton nagyobb volt, mint 3G-n. Mindez annak köszönhető, hogy ma már mind a négy hazai mobilszolgáltató hálózata VoLTE-képes, illetve egyre több ügyfél használ olyan készüléket, mely képes kezelni a 4G-s hanghívásokat.

(Forrás: www.hwsw.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó