Friss hírek

Versenypiaci hírek

Három éven belül több ezer robot segítheti az emberek munkáját Magyarországon

Három éven belül több ezer robot segítheti az emberek munkáját Magyarországon

Hírfigyelő 21-12-14 724

Három éven belül több ezer robot fog besegíteni Magyarországon a vendéglátásban és az egészségügyben a hazai fejlesztésű fertőtlenítő, felszolgáló és nővér robotokat is készítő Enjoy Robotics Zrt. szerint.

A robotok fejlesztésével, gyártásával, és forgalmazásával foglalkozó cég Fülesden építette fel 2500 négyzetméteres üzemét, amely az első magyar robotgyár. A társaság a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve a nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútávú fejlesztését célozta - hangsúlyozta Csizmazia Tibor, az Enjoy Robotics Zrt. vezérigazgatója.

Eddig félmilliárd forintot fordítottak a beruházásra, és 70 millió forint pályázati támogatásból eszközöket vásároltak, napelemet telepítettek.

Egy robot ára jelenleg 4 millió forint, az első prototípusok az idén, a második fél évben készültek el, a kisszériás sorozatgyártás pedig jövőre, év elején indulhat.

A három éve bemutatkozott Enjoy Budapest robotkávézó mintájára hamarosan országszerte számos vendéglátóhelyen robotok vihetik ki az asztalokhoz az ételeket és az italokat, miközben szórakoztatják is a vendégeket, köszönhetően egy magyar innovációnak.

Csizmazia Tibor elmondta: a kávézó üzemeltetési tapasztalatai alapján kidolgoztak egy komplex rendszert. Egyetemi és szakmai partnereikkel két év alatt felzárkóztak a nemzetközi piacvezető gyártókhoz, és emellett megoldást találtak egy európai sajátosságra, a soknyelvűségre.

Hozzátette: olyan kommunikációs rendszert építettek, melynek alapja a robot egyszerű taníthatósága. Segítségével a robot néhány hónap alatt a munkája során elhangzó kérdések 80-90 százalékára képes választ adni. A megoldás bármilyen nyelven működik, így megnyithatja a nemzetközi piacra lépést a magyar robotgyártás számára - fejtette ki Csizmazia Tibor.

Már 3 éven belül számítanak arra, hogy minden városban lesznek robotok az egészségügyben és vendéglátásban.

Elmondta, hogy a vendéglátás és egészségügyben alkalmazható robotok után az idősgondozás területén szeretnének segítséget nyújtani, melyen belül a robotok elláthatják az otthoni felügyelet és mérsékelhetik az idősek magányát.

| Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.