Friss hírek

Versenypiaci hírek

Harmadával kevesebben dolgoznak a PR-ban

Harmadával kevesebben dolgoznak a PR-ban

Hírfigyelő 21-11-02 629

A koronavírus-járvány nem hatott jól a PR-iparra Magyarországon: az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban, az adózott eredmény azonban nem csökkent, míg a szektorban foglalkoztatottak száma több mint 27 százalékkal mérséklődött - derül ki a Magyar Public Relations Szövetség 30. évfordulója alkalmából kiadott PR Trendriport Magyarország 2021 című kiadványból.

Az ágazatban csaknem 1500 cég és mintegy 2300 egyéni vállalkozás működött tavaly.

A foglalkoztatottak száma 27,15 százalékkal csökkent a szektoron belül: több mint 480 állás tűnt el a Covid hatására 2020-ban, a személyi jellegű ráfordítások pedig 43 százalékkal 6 milliárd forintra zuhantak. Ebből jól látszik, hogy a PR-ügynökségek kisebb létszámmal oldották meg a feladataikat, ezzel együtt viszont az eddigi legmagasabb szintre ugrott az egyéni vállalkozások száma, tehát a cégek valószínűleg vagy egyéni vállalkozókkal, azaz külsős tanácsadók bevonásával próbáltak könnyíteni a terheiken, vagy a megszűnő állások miatt többen indítottak kényszerből vállalkozásokat. 

Az adózott eredmény szinte megegyezik a 2019-essel, 10,9 milliárd forint volt, az árbevétel-arányos nyereség pedig közel a duplájára nőtt, aminek oka a kevesebb közvetített szolgáltatás - azaz az ügynökségek tisztán tanácsadói tevékenységének igénybevétele -, illetve a személyi jellegű ráfordítás csökkenése.     

Az elemzés szerint a tulajdonosi érdekek védelme volt az elsődleges szempont, gyakran az operatív munkavégzésből is kivették a részüket a tulajdonosok.

I  Forrás: hrportal.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van