Friss hírek

Versenypiaci hírek

Fotósokat vár a világ első kriptongyára

Fotósokat vár a világ első kriptongyára

Hírfigyelő 22-04-06 804

A világ első kriptongyára épületének fotózására hirdet nyílt napot és fotópályázatot amatőr és profi fotósok számára a Kristály-völgy Egyesület április 23-án szombaton délelőtt 10 és este 6 ór között. Varga Andrea elnök elmondta, hogy a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Az Ajka Csingervölgy városrészében található kriptongyár kapcsolódik az Európai Kulturális Főváros programsorozatához, ezért a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával hamarosan megújul. Az épület a térség fontos épített és szellemi öröksége, amely a jelenlegi állapotában kizárólag a felújítási munkálatok megkezdéséig látható, így kortörténeti dokumentumnak számít minden olyan alkotás, ami a mostani állapotot örökíti meg. A résztvevő vállalja, hogy az ott készült fotók közül hármat beküld a Kriptongyár közösségi oldalai számára. A szervezők fotópályázatot is hirdetnek, amelynek celja, megörökíteni a világ első kriptongyárát a jelenlegi formájában, hangsúlyozva az ipari épület egyedi építészeti megoldásait. Amatőr fotósok és profi alkotók, életkortól és foglalkozástól függetlenül vehetnek részt. A beválogatott alkotásokból óriásplakát kiállítást terveznek 2023-ban, az Európai Kulturális Főváros Program évében. a nyílt napra előzetesen regisztrálni a https://doodle.com oldalon lehet. Zsűri tagja Mátyus Károly MAFOSZ alelnök, a Bakony Fotóklub elnöke, Szabó Béla fotóművész, Csabai Tibor képzőművész.

| Forrás: MTI

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek