Friss hírek

Versenypiaci hírek

Felfoghatatlan kínai sztori: 200 millió négyzetméter ingatlana van, de rohan a csőd felé

Felfoghatatlan kínai sztori: 200 millió négyzetméter ingatlana van, de rohan a csőd felé

Hírfigyelő 21-09-20 682

Bár a nemzetközi hírekben jóval kevesebb figyelmet kapott, mint a Huawei vagy az Alibaba, az Evergrande nevű ingatlanberuházó az utóbbi bő két évtizedben a kínai növekedés egyik legfontosabb szereplője volt. A cég nemrég még Kína és a világ legnagyobb ingatlanfejlesztője, az alapító Huj Csia-jin (katoniul Huj Ka Jan) pedig a csúcson 42 milliárd dollárnak megfelelő vagyonával Kína második leggazdagabb embere volt. 

A fordulat mögött részben az Evergrande üzleti modellje, részben a kínai döntéshozók változó preferenciái állnak. A vállalat eddig adósságkibocsátással finanszírozta agresszív terjeszkedését, de az ingatlanpiac vadhajtásai, illetve általában véve a társadalom és a vállalati szféra erős eladósodása miatt aggódó szabályozók az utóbbi időben elkezdték korlátozni ennek lehetőségeit. Emiatt – az S&P megfogalmazása szerint – az Evergrande „likviditási helyzete a korábban vártnál jóval erősebb ütemben romlik”. 

Bár Huj Csia-jin egyelőre próbálja menteni a menthetőt, a befektetők a jelek szerint pesszimisták a cég túlélését illetően. Az is nagy kérdés, hogy mit lép erre a kormány, amely amellett, hogy szeretné visszafogni az ingatlanpiaci árakat és a vállalati eladósodást, feltételezhetően szívesen elkerülné az Evergrande esetleges rendezetlen bedőlésének társadalmi kárait is.

Két magyar GDP

Az 1996-ban alapított cég a kínai ingatlanpiaci felfutás egyik főszereplője. A vállalat kezdetben a délkelet-kínai Kuangcsou (Kanton) városában kezdett jó fekvésű, de olcsó ingatlanokat felvásárolni, ahol a vagyonosabb rétegekre pozicionált lakóingatlanokat húzott fel. Az első projektjük például egy vegyipari gyár helyén épült, mégis órák alatt eladták az összes lakást. 

Az Evergrande mesés terjeszkedését ugyanakkor rohamléptű eladósodás kísérte. A cég ma Kína legnagyobb vállalati kötvényadósságával bír, 2020 végén 205,7 milliárd jüan értékű kötvénye forgott a piacon. A felhalmozás üteme ennél is súlyosabb: 2019 óta 24 százalékkal, 2015 óta 390 százalékkal, azaz öt év alatt ötszörösére nőtt a kötvényadósság. (Egy jüan kb. 47 forint, 0,15 amerikai dollár.)

Ez ráadásul csak az Evergrande teljes kintlevőségének egy része. A banki hitelekkel együtt a cég teljes kamatozó adóssága 674 milliárd jüan, de jelentős összegekkel tartoznak az alvállalkozóiknak is. Az S&P szerint a cégnek idén 100 milliárd, a következő 12 hónapban 240 milliárd jüannyi számlája jár le. Az Evergrande teljes kintlevőségét kétezer milliárd jüanra taksálják, ami nagyjából 93 ezer milliárd forint, avagy 309 milliárd dollár. Ez a magyar GDP majdnem kétszerese.

Ezek a számok különösen azóta aggasztják a befektetőket, hogy az utóbbi bő egy évben Peking az ingatlanpiacon – számos más üzletághoz, például az online mikrohitelezéshez vagy más internetes bizniszekhez hasonlóan – elkezdett véget vetni a korábbi évek „barbár növekedésének”, és keményebb eszközöket vet be a spekuláció, illetve a pénzügyi kockázatok ellen. 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó