Friss hírek

Versenypiaci hírek

Évi 56 milliárdot költenek a cégek számlabefogadásra

Évi 56 milliárdot költenek a cégek számlabefogadásra

Hírfigyelő 22-07-29 1113

Hazánkban is egyre nagyobb terhet jelent, hogy még mindig több mint tízezer munkavállaló foglalkozik a magyar cégeknél kizárólag a számlabefogadással, akiket más, fontosabb pénzügyi folyamatok menedzselésével is meg lehetne bízni. A Dataxo Group elemzése szerint a hazai vállalatok bérszinten alsó hangon évi 56 milliárd forintot költenek a számlák feldolgozására, ami pénzégetéssel ér fel. Az automatizálásra való átállás sok helyen már elkezdődött.

A Dataxo Group hazánkban elsőként végzett kalkulációt arra vonatkozóan, hogy mennyi erőforrását emészti fel a magyar vállalatoknak a manuális számlafeldolgozás. Az így kapott számadatok meghökkentőek és komoly gazdasági kockázatokról is tanúskodnak.

Poór Károly, a cég vezérigazgatója a statisztikákról szólva elmondta, itthon egy számla rögzítése átlagosan másfél perc munkát igényel. A Pénzügyminisztérium adatai szerint éves szinten 700-800 millió számlát fogadnak be a cégek, tehát a vállalatoknál dolgozó számlaadat-rögzítők pedig együttesen több mint 2000 évnyi munkaórát fektetnek csak azok feldolgozásával. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezeknek a feladatoknak a munkabérköltsége legkevesebb 56 milliárd forint.

A Dataxo Group vezérigazgatója, Poór Károly rámutatott, a jelenlegi munkaerőhiány mellett megengedhetetlen lenne a gazdaság számára, hogy több mint tízezer munkavállaló foglalkozzon számlák befogadásával, hiszen a folyamat ma már teljesen automatizálható és senkinek nem hiányozna a manuális adatrögzítés.

„A pénzügyi területen kvalifikált dolgozók akár nagyobb értéket is teremthetnek más munkakörökben. Mivel jellemzően könyvelőkről beszélünk, ők akár költségelemzésben, adóoptimalizálásban vagy egyéb pénzügyi folyamatok menedzselésében fontos szerepet tölthetnének be a vállalatok életében” – fejtette ki a problémát Poór Károly.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
 Budapest Guitar Show 2026 – Két nap, amikor a gitároké lesz a főszerep a MOM Sportban
Budapest Guitar Show 2026 – Két nap, amikor a gitároké lesz a főszerep a MOM Sportban
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása