Friss hírek

Versenypiaci hírek

Elkerülhetetlen az elbocsátási hullám tavasszal: elfogytak a vállalkozások tartalékai

Elkerülhetetlen az elbocsátási hullám tavasszal: elfogytak a vállalkozások tartalékai

Hírfigyelő 21-03-11 805

A kormány jelentősen kibővítette a munkahelyvédelmi bértámogatási programba bevont ágazatok körét, de várhatón így sem lesz könnyű a foglalkoztatási szintet megőrizni. "A legtöbb vállalkozás a tartalékai végén jár, ezért sokuk legfeljebb lassíthatja, de teljesen nem akadályozhatja meg, hogy elküldje alkalmazottait. Arra kell készülni, hogy lesznek elbocsátások" - mondta el Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, aki rámutatott: saját tőke nélkül az új támogatás csak tompíthatja a folyamatokat.

Perlusz László szerint a bértámogatás kiterjesztése érdemi segítség a bajba jutott cégeknek, amelyeket ő maga is arra biztat, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget. Az ugyanis a legfontosabb, hogy megőrizzék a működőképességüket, máskülönben az újraindulásuk sokkal nehezebb lesz - mondta el a Világgazdaságnak. Kiemelte, hogy a jelenlegi támogatási rendszer TEÁOR-alapú, de míg a HoRaCe- (hotelek, éttermek, kávézók) szektor egy részét kevésbé, másokat súlyosan érinti a válság. E kört mindenképpen kártalanítani kellene valahogy, de nem a TEÁOR alapján, hanem rászorultsági elven véleménye szerint.

A járvány kezdete óta Budapesten ötszáz szépségipari vállalkozó adta vissza az engedélyét, országosan több mint háromezer - mondta a Stuhl Andrea, az Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületének alelnöke a lapnak. A területen az országban 20-30 ezer vállalkozás működik, azaz már

csaknem a tizedük tönkrement, a mostani kéthetes bezárás pedig tovább ronthat a helyzeten.

Az autósiskoláknak is be kell zárniuk két hétre, a vizsgáztatásokat pedig határozatlan időre felfüggesztették a hatóságok. Az oktatás kizárólag elektronikusan történhet.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint nem a mostani két hét számít, hanem az, hogy az elmúlt hónapokban felhalmoztak-e elég tartalékot a vállalkozások. Arra is rámutatott, hogy még a tartalékok megléte sem jelenti, hogy mindenkit meg tudnak majd tartani, de a támogatás egyértelműen segíti, hogy minél nagyobb arányban lehessen megőrizni a munkaerőt.

 

(Forrás: www.penzcentrum.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban