Friss hírek

Versenypiaci hírek

ELIT KLUBBA KERÜLT A CHERY GROUP

ELIT KLUBBA KERÜLT A CHERY GROUP

Hírfigyelő 24-08-15 869

Bekerült a világ 500 legnagyobb vállalata közé az OMODA és JAECOO autók gyártója, a Chery Group. A vezető kínai autóexportőr idén először szerepel a Fortune Global 500 listán, a társaság 39 milliárd dolláros árbevételt ért el tavaly, ami 75 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A cég stratégiájában kiemelt szerepet játszik a nemzetközi terjeszkedés, ennek jegyében idén szeptemberben Magyarországon is megkezdik az OMODA márka forgalmazását.

Augusztus 5-én hozták nyilvánosságra a világ legnagyobb árbevételű vállalatait bemutató „Fortune Global 500 2024” listát, amelyen a Chery Group kínai független autómárka 39,09 milliárd dolláros működési bevétellel a 385. helyen debütált. Ez a jelentős mérföldkő is jól mutatja, hogy a cég versenyképessége világszinten is egyre nagyobb.

A Chery Group idén először szerepel a patinás magazin Global 500 listáján. A vállalat a múlt évben 75,3 százalékkal tudta növelni forgalmát. A cég 585,7 millió dolláros profittal zárta a múlt évet, ami 83 százalékos fejlődésnek felelt meg éves összevetésben.

A társaság az idei első félévben sem lassított, globális szinten összesen 1,1 millió autót adott el, ez 48,4 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. Első alkalommal fordult elő, hogy a kínai autógyártó féléves értékesítése átlépte az egymilliós határt. A január-júniusi időszakban elért kiugróan jó eredmények egyben azt is jelentik, hogy a vállalat autóiból világszerte már több mint 14 millió fut az utakon.

A teljes cikk: ELIT KLUBBA KERÜLT A CHERY GROUP

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?