Friss hírek

Versenypiaci hírek

Egyszemélyes vállalkozásból épített milliárdos céget a fiaival a szegedi Quantrax Kft. alapítója

Egyszemélyes vállalkozásból épített milliárdos céget a fiaival a szegedi Quantrax Kft. alapítója

Hírfigyelő 24-02-08 1055

Dobó Gábor és Dobó András iskolás korában valószínűleg több éjszakán át címkézett termosztátos dobozokat, mint bárki. Az elsőre elég unalmasnak hangzó feladat nem hagyományos diákmunka volt – a családi cég, a Quantrax Kft. megrendeléseit segítettek teljesíteni. Akkor talán még nem sejtették, hogy az estébe hajló munka egy-két évtizeddel később már többmilliárdos árbevétellel rendelkező vállalkozás alapjait erősíti.

1994-ben Dobó József épületgépész mérnök megalapította saját vállalkozását. A rendszerváltás előtt állami tervezőcégnél dolgozó szakember abból próbált boldogulni, amihez a legjobban értett: fűtésvezérlőket tervezett és forgalmazott. Az egyszemélyes vállalkozás organikusan fejlődött, és sokáig az alapító csinált lényegében mindent, viszont azt tudta, hogy egy nap szeretné, ha a fiai is beszállnának a vállalkozásba.

A Quantrax egyike annak a becslések szerint közel 30 ezer magyar vállalatnak, ahol az alapítás a rendszerváltás idején történt, a generációváltás pedig ezekben az években lesz esedékes, hiszen az alapítók elérik a nyugdíjkorhatárt, és egy átdolgozott élet után szeretnék úgy élvezni a nyugdíjas éveiket, hogy közben tudják, hogy a felépített cég jó kezekben, ideális esetben a családban marad. Erre pedig viszonylag kicsi az esély: tanulmányok szerint a vállalkozások egyharmada éli túl az első generációváltást.

“Mi először csak követtük édesapámat mindenhová, aki folyamatosan egyre több feladatot bízott ránk” – mesélik a 2012-ben végül cégvezetői pozícióba kerülő fivérek az átadás időszakát. Gábor jó volt fizikából, és sejtette, hogy a cégben egy ponton szükség lesz egy gépészmérnökre, így ebből diplomázott, majd látva a gazdasági ismeretek szükségességét, kereskedelem és marketingből is. Testvére, András az informatika iránt volt fogékony, a mesterképzést már Angliában végezte, majd a PhD képzés mellett, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezve tért vissza a családi cégbe. Bár édesapjuk 2017 óta a napi működésben már nem vesz részt,  véleményét és tanácsait  nem csak a családi ebédeken kérik ki, a fontosabb kérdésekben mindig konzultálnak vele.  

A teljes cikk: Egyszemélyes vállalkozásból épített milliárdos céget a fiaival a szegedi Quantrax Kft. alapítója

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van