Friss hírek

Versenypiaci hírek

Egyetlen apró hiba miatt úszott el közel 13 milliárd forintnyi kriptovaluta

Egyetlen apró hiba miatt úszott el közel 13 milliárd forintnyi kriptovaluta

Hírfigyelő 22-05-12 890

Nagyon szerencsétlen helyzetben találták magukat a JUNO nevű kriptopénz fejlesztői. Értelemszerűen vannak a blokklánc technológiáján alapuló kriptovalutáknak előnyei, de egyszerre lehet áldás és átok az, hogy a tranzakciókat már nem lehet visszavonni a lezárásukat követően.

Ezt első kézből tapasztalhatta meg a JUNO mögött álló csapat. Az történt ugyanis, hogy egy befektető állítólag piszkos módon jutott hozzá nagyjából 3 millió ilyen tokenhez, és a közösség úgy határozott, hogy el kell venni tőle a közel 36 millió dollár, vagyis majdnem 13 milliárd forint értékű digitális pénzt. Viszonylag könnyű feladat, igaz?

Hát, úgy tűnik, hogy nem. Beszámolók alapján egy fejlesztő ugyanis rossz címet másolt ki, aminek következtében a hatalmas összeget képviselő valuta egy olyan pénztárcában kötött ki, amihez nincs hozzáférésük a srácoknak.

A JUNO egyik alapítója, Andrea Di Michele arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy ő bizony jó címet küldött a tranzakcióért felelős illetőnek, és még egy hash-számmal is ellátta. A gubancot az okozhatta, hogy a szóban forgó fejlesztő azt hitte, az utóbbi a megfelelő cím, így azt használta fel a pénzküldéshez.

Még tovább súlyosítja a helyzetet, hogy a tranzakciót felügyelő 125 hitelesítő egyikének sem tűnt fel a hiba, ami jól mutatja, hogy ebben a munkakörben is van még hova fejlődni. A JUNO alapjai miatt elvileg sikerülhet visszaszerezni a pénzt, mivel a tokeneket birtokló személyek szavazhatnak az egyes tranzakciók megváltoztatásáról. Tehát a hiba kijavításához elég lehet egy szavazás és egy szoftverfrissítés.

I Forrás: pcworld.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Radiátorral is működhet a hőszivattyú, de nem minden házba érdemes telepíteni 
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban
Oldtimer Show 2026 ősz – ötszáz veterán jármű, Bugatti és Ferrari a Vasúttörténeti Parkban