Friss hírek

Versenypiaci hírek

Egyedül a rendezvényszektor tudott reálértéken is növekedni 2023-ban az MRSZ kommunikációs tortájának szeletei közül

Egyedül a rendezvényszektor tudott reálértéken is növekedni 2023-ban az MRSZ kommunikációs tortájának szeletei közül

Hírfigyelő 24-04-08 891

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei, illetve partnerei 2024. március 20-án közös sajtónyilvános konferencia keretében mutatták be az MRSZ 2023-as média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számait. Ezek alátámasztják, hogya rendezvényszektor vállalati eseménymarketing piacának árbevétele már 2022-ben meghaladta a pandémia előtti, 2019-es számokat, de a 2023-as, közel 23%-os növekedéssel tavaly a legnagyobb pozitív változást tudta felmutatni a kommunikációs torta szeletei között. Ez már reálértéken is 5,2%-os pluszt eredményezett. Ezzel ez volt az egyedüli kommunikációs tortaszelet, amely reálértéken is nőtt és pozitív irányba fordította a tendenciát.

Az idén már 24. éve kiadott piaci számokkal az MRSZ és társszövetségeinek célja, hogy minden évben feltérképezze, meghatározza a kommunikációs piac méretét, hosszútávon összehasonlítható és ilyen módon elemezhető adatokat szolgáltasson.

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége a tavalyihoz hasonló módszertannal gyűjtötte össze az vállalati eseménymarketing piac 2023-as költéseit az MRSZ kommunikációs tortájához. A B2B corporate event piac számai a MaReSz rendezvényügynökségi tagozatának tagjai által, valamint a külsős legjelentősebb piaci szereplők (TOP50 ügynökség, melyből 26 vezető ügynökség a MaReSz tagja) látható számadatai alapján kalkulált iparági becslés. A számokat Rókusfalvy Gábor, a Roxer Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatója, a MaReSz alelnöke mutatta be a konferencián.

Amint a tavalyi összeállításból kiderült, 2022-ben csak az eseménymarketing szektor tudott reálértéken is növekedést (+5,5%) mutatni és 2023-ban – az első teljesen Covid-korlátozásoktól mentes évben – további jelentős volumennövekedés történt. Mindezt konkrét számokra lefordítva elmondható, hogy a vállalati rendezvényekből az ágazat 2023-ban 75,5 milliárd forint árbevételt realizált, ami 23%-kal haladja meg az előző év hasonló adatát. A céges rendezvényekből származó bevételi adat növekedése mögött egyrészt a magas infláció, másrészt a vállalatok megnövekedett marketingkommunikációs aktivitása áll, összefüggésben azzal is, hogy a rendezvényszervezők két évnyi felhalmozott keresletet próbálnak kielégíteni.

„Az elmúlt évben is folytatódott a rendezvényszervező iparág átalakulása és fejlődése, elsősorban a változó fogyasztói elvárásokhoz való alkalmazkodás érdekében. A nemzetközi szakirodalom is alátámasztja, hogy a személyes találkozások szerepe – éppen a mesterséges intelligencia és a digitális világ térnyerésének köszönhetően – fokozottan nő. Az élő rendezvények ismételt előtérbe kerülése azonban újabb kihívások elé állította a vállalati rendezvényszervezőket, akiknek a költségvetési szigorítások és az emelkedő árak miatt hatékonyabb megoldásokat kell keresniük. A világjárvány során elvesztett tehetséges munkaerő pótlása és továbbképzése mellett elengedhetetlen a hatékonyságot növelő technikai eszközök fokozott alkalmazása is. A nemzetközi rendezvénypiaci trendeket figyelve lépést kell tartanunk az új élménytrendekkel, a céges rendezvények, a szövetségi rendezvények és az ösztönzőutak trendjeivel, szem előtt tartva a fenntarthatóság, az inkluzivitás, a virtuális élménygazdaság szempontjait, továbbá a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségeket és kihívásokat is.” – hangsúlyozta Rókusfalvy Gábor.

Kiegészítő információk:

A MaReSz adatai a média- és kommunikációs tortában a B2B corporate event piac számait mutatják be, amelyek a MaReSz rendezvényügynökségi tagozatának tagjai által, valamint a külsős legjelentősebb piaci szereplők látható számadatai alapján kalkulált iparági becslés.

Tartalmazzák:

A hazai vállalati külső- és belső rendezvényeket (ügyfél partik, consumer események, partner rendezvények, sales konferenciák, loyalitas események, fesztivál szponzorációs jelenlét, csapatépítő és dolgozói tréningek, belső kommunikációs rendezvények, vállalati családi napok, kiállítási megjelenések).

Nem tartalmazzák:

Szövetségi rendezvények, konferencia- és kongresszusszervezők szakmai rendezvényei; Külföldi megrendelők által Magyarországon tartott incentive rendezvények, konferenciák, kongresszusok és vállalati események; Állami ünnepek, állami és pártrendezvények; Zenei, szórakoztató rendezvények, fesztiválok; Sportrendezvények; Esküvők és más családi rendezvények.

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van