Friss hírek

Versenypiaci hírek

Egy éve tört be hazánkba a Covid - a pokol 366 napja a számok tükrében

Egy éve tört be hazánkba a Covid - a pokol 366 napja a számok tükrében

Hírfigyelő 21-03-05 770

Orbán Viktor magyar kormányfő egy évvel ezelőtt, 2020. március 4-én jelentette be, hogy hazánkban is megjelent a koronavírus. Az azóta eltelt 366 nap során mindent a kínai Vuhanból érkezett betegség határozott meg hazánkban.

Ez történt egy év alatt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. március 4-én délután 18:28 perckor jelentette be a Facebookon, hogy már Magyarországon is detektálták a koronavírus jelenlétét. A távirati iroda először január 5-én adott hírt a Covid-19-ről, akkor még ismeretlen eredetű, tüdőgyulladást okozó betegségként hivatkoztak rá, mely a kínai Vuhanból indult pusztító útjára. Ekkorra a magyarok már értesülhettek a vuhani, majd az európai lezárásokról is, s az olaszországi krízis kiváltképp megrázta a közvéleményt. Aztán itthon is megérkeztek az első vírusvédelmi intézkedések: az iskolákban elrendelték a digitális oktatást, március 27-én pedig jött a kijárási korlátozás, mely az emberek közötti érintkezés minimumra szorítását célozta. Bevezették az idősek vásárlási sávját, miközben sokan a különböző cseveőprogramok (Zoom, Sykpe, Google Meet és társai) segítségével tartották a kapcsolatot szeretteikkel, barátaikkal. Májusban elkezdték fokozatosan feloldani a korlátozásokat, majd elérkezett a nyár: ugyan a fesztiválszezon voltaképpen elmaradt, az esztendő legforróbb hónapjai a lazításról, az élet újbóli normalizálódásáról szóltak. Nyár végén, ősz elején aztán kezdetét vette a második hullám, november 11-től ismét elrendelték a kijárási korlátozást, bezártak az éttermek és a szállodák, valamint a mozik és a színházak is. A harmadik hullám elindulását múlt hónapban jelentették be a szakemberek, ma pedig újabb, igen szigorú korlátozásokról döntött a magyar kormány. Most pedig lássuk, mit is jelent pontosan a magyarországi koronavírus-járvány a számok tükrében!

Beszéljenek a számok

A koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti elindulása óta 446 ezer magyar állampolgár fertőződött meg a betegséggel, 15 ezren pedig elhunytak a fertőzés következtében. Most pedig következzen egy riasztó adat: lakosságarányosan már többen haltak meg Magyarországon a Covid-19 következtében, mint az Amerikai Egyesült Államokban. A járvány kezdete 328 ezer magyar állampolgár gyógyult fel a kórból, az aktív esetek száma jelenleg 102 ezer, ebből 639 beteg állapota válságos. A koronavírus-járvány kezdete óta több mint 3 749 000 tesztet végeztek itthon az egészségügyi szakemberek. 2020 márciusa óta Budapesten regisztrálták a legtöbb megbetegedést, a mai napig szám szerint 84 210-et. A megyék viszonylatában is Pest megye vezet: területén eddig 58 003 fertőzöttet detektáltak. A második legfertőzöttebb megye Borsod-Abaúj-Zemplén (25 447), a harmadik Győr-Moson-Sopron (25 165), a negyedik Hajdú-Bihar (24 675), az ötödik pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (21 980). Eddig 785 440 embert oltottak be hazánkban koronavírus elleni vakcinával, közülük 267 153 fő már a második oltást is megkapta.

(Forrás: femcafe.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó